Szinte megszokott, újabb Acélbika-zakó

Dunaújváros

Nagyon kellett volna, de nem sikerült pontot szereznie az Acélbikáknak szerda este a Csíkszereda ellen.

Dunaújvárosi Acélbikák – Sport Club Csíkszereda

1–9 (0–3, 0–3, 1–3)

Dunaújvárosi Jégcsarnok, vezette: Kókai, Berger, Pályi-Kiss, Kis-Király.

DAB: Bacashihua – Kovács B., Pozsár, Dansereau (1), St Pierre (1), Szappanos – Jakabfy S., Vuorijarvi, Azari, Mazurek, Turcotte 1 – Dósa, Gebei B., Németh P., Pihlqvist, Török – Jakabfy Cs., Lencsés, Gebei G., Odnoga, Pinczés O. Vezetőedző: Leo Gudas.

Csíkszereda: Samankou –Papp Sz., Salló 1, Becze (2), Bíró T., Taratukhin 1 (1) – Láday 1 (1), Wishart 1 (2), Blackwater 1 (4), Rokaly 1 (1), Yellow 2 (4) – Farkas 1, Gecse H., Fodor, Maylan (1), Tousignant (1) – Györfy, Casaneanu (1), Ilyés, Gecse O. Vezetőedző: Jason Morgan.

Korábban arról értekeztünk, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák számára elkezdődött a visszaszámlálás, fontos pontokat kell szerezniük, bravúrokat kell elérniük ahhoz, hogy bekerüljenek a rájátszásba.

Szerda este a Csíkszeredát fogadták, ami nem könnyű falat. De ha bravúrra van szükség, akkor a bajnoki címre is esélyes Csíkszereda ellen kell megtenni. Ennek ellenére egy gyengécske dunaújvárosi csapatot láttunk a pályán. Az első harmad után már 3–0-ra vezettek az erdélyiek, és az Acélbikák mostani állapotát figyelembe véve kevés esélyt adhattunk arra, hogy a mérkőzést megfordítják. És ez nem is történt meg, a második játékrészben ismét három gólt szerzett a csíkszeredai csapat, miközben a dunaújvárosi egyet sem.

Kezdett a találkozó dunaújvárosi szempontból egyre vállalhatatlanabbá válni, végül 9–1-re nyertek a vendégek.

Elvileg ez az írás egy tudósítás lenne, nem publicisztika, mert a két műfajt nem szabad összekeverni. De most már megkerülhetetlen a kérdés: érdemes-e erre a csapatra egy fillért is áldoznia annak a vezetésnek, amelyik évek óta mindent megtesz azért, hogy a dunaújvárosi jégkorong életben maradjon. Ezek a hokisok, akik most már rendszeresen „produkálják” a nagy zakókat, nem szívességet tesznek, hanem havi fizetést kapnak a munkájukért, mint mindenki más ebben az országban. Ebbe a témakörbe ebben az írásban nem szívesen mennék bele, de az biztos, hogy a rájátszás elúszott.

A csapat nagy szerencséje, hogy zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzéseket, mert a több évtizede az Acélbikákért szívüket-lelküket kitevő szurkolók igencsak rossz lelki állapotban vannak. Ezt az interneten követni lehet.

Csak egy kérdést tennék fel az írás végére: a magyarországi, a dunaújvárosi játékosoknak nincs önbecsülésük, nem látják a problémát? Vagy csak ennyit tudnak?