Apa és lánya, két alkotó kiállítása Dunaföldváron

Mindketten a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjai. A tárgyaik között járva a látogatónak kedve támad megsimogatni a mívesen megdolgozott fát, vagy vállra teríteni a színes anyagot. Mert mindegyik szeretni való. Közel van az emberhez.

Pályájukról és az alkotásról beszélgettünk velük a tárlat megnyitója után.

– Hajdan ipari tanulóként a tanműhelyben egy törött ruhafogasból készítettem az első alkotásomat, egy madarat. Ezt a gólyatöcsszobrot a mai napig őrzöm – kezdi az emlékezést Nemes Ferenc. Erdész akart lenni, bár már gyermekkorában felfigyeltek rajztehetségére. Végül navigációs műszerész lett, s huszonöt évig a tököli repülőgépüzemben dolgozott. Közben szabad­idejében a kezdetektől a faragással kapcsolatos szakmai könyveket bújta, kiállításokra járt, faragókkal beszélgetett, s autodidaktaként tanulta a faragást. Másik hobbija, a túrázás közben is mindig felkereste az adott vidék alkotóművészeit. Mert ahogy idős Szabó István, a Kossuth-díjas szobrászművész mondta neki egy háromnapos beszélgetés után: „ebből többet tanulsz, mint ha megmutatom”. Nemes Ferenc rendszeresen részt vett a tatai fafaragó művész, Cs. Kiss Ernő táboraiban, kapcsolatba került a dunaföldvári Csepeli Istvánnal és Szondy Sándorral, a Népművészet Mestereivel.

A 80-as években Székesfehérvárott fafaragó szakkörvezetői képesítést szerzett, s azóta nyaranta általános iskolásokat és felnőtteket ismertet meg a faragás alapfogásaival. 1994-től a faragás vált fő tevékenységévé. A Waldorf-pedagógiai képzés művészeti foglalkozásait vezette másoddiplomás óvónőknek, s tanított alapfokú művészeti iskolában is. Mert a megszerzett tudás tovább­adása is fontos – mondja. Idén – hetvennégy évesen – négy táborban teszi ezt. Munkáival szerepelt hazai és külföldi pályázatokon, jó néhány alkotása a szakmai zsűri előtt is megállta a helyét, számos díjjal ismerték el munkáját. Németországban, Franciaországban is kiállításokon mutatta be faragványait, illetve hazai és külföldi alkotótáborokban vett részt. Faragott botjai népszerűek a japánok között. Készít képzőművészeti alkotásokat és dísztárgyakat, de szabadtéri sakk-készletet is. Alkotásai egyebek között Veszprém, Ráckeve, Békéscsaba, Solymár, Szigetújfalu, Zugló tereit, épületeit díszítik. A Szigetújfaluban élő faragó népi iparművész hamarosan Németországba utazik az Anya gyermekével című szobrának az avatására. A faragás élete egyik legfontosabb része ma is, reggeltől estig farag. Pihenésként kertje növényeit, a természet szépségeit figyeli, hogy aztán újra visszatérjen kedvenc helyére, a műhelyébe. Mert faragni kell, mert faragni jó. A földvári kiállítás is bizonyítja, hogy a természetben fellelhető mindenféle anyagban, fában, kőben, csontban meglátja a csodát, vagy belevési.

Nem esik messze az alma a fájától – szokták mondani. A fa és a textil sincs messze egymástól. A népművészet és a kézművesség iránti vonzalom, illetve az alkotó tehetség jól érzékelhető a fafaragó lányának, Nemes Gabriellának a munkáin is. A galériába belépve a faragásokkal szemközti oldalon színes textíliák. Finom színösszeállítású, pontos szövésű textilek, többek között sálak hullanak alá elegánsan a paravánról. Nemes Gabriella munkái ezek. A műszerészből lett faragó apa lánya az óvónői hivatást választotta. S mint ahogy a kisgyermekekkel foglalkozó pedagógusok többsége, rendkívül kreatív, nyitott, Nemes Gabriellát a továbbképzések keretében a népi gyermekjátékok, a mesemondás, a népművészet érdekelte. Aztán egy táborban, ahol oktató volt, beleült egy szövőszékbe. S valami eldőlt. Nekem ez kell – mondta magának, s beszerzett egy szövőszéket, majd elkezdett szövögetni. Ronggyal kezdte, lett vagy öt kilométer, meséli Gabi nevetve. Aztán vásznat, gyapjút is szőtt. A szövés mestereitől a Hagyományok házában szervezett kétéves képzésen tanulta meg a technikát, s 2012-ban tett vizsgát mint szövő. Tehát még szinte a kezdetén van a pályájának. Hogy mi a folytatás? Lesz-e főállású szövő? – Az olcsó kínai árudömping mellett a kézzel szőtt sálak, táskák, párnák, szőnyegek nem könnyen találnak gazdára, de aki azt választja, amit én szövök, még az unokája is hordhatja – jegyzi meg. Még óvónőként dolgozik, kevés szabadidejében élvezi ezt az értékes hobbitevékenységet. De szerelem ez. Mindkettőjüknek. A szerelem gyümölcseit pedig a dunaföldvári Fafaragó Galéria látogatói élvezhetik egészen novemberig.