Dunaújvárosi Hírlap

2018.05.03. 20:43

Vereség a szezonzáró floorball derbin

Hazai pályán szenvedett vereséget az OB II-ben érdekelt floorball csapatunk, amely a szezon utolsó találkozóján a Debreceni Egyetem csapatát fogadta a DUE sport­arénájában.

Szabó Szabolcs

Jól küzdött a piros-fehér Spartan Fotó: ZsE/DH

Az első harmad bizakodásra adott okot, a nagy iramú mérkőzésen az első kapott gólra 2-vel is tudtak válaszolni a hazaiak. Ezt követően viszont a vendégek voltak eredményesebbek, 7 gólra csak 1 újvárosi revans érkezett.

„Fájó a vereség, hiszen az odavágóhoz képest mérföldekkel jobban teljesítettünk, ma viszont nem nyílt ki a dunaújvárosi gólcsap.

Jól küzdött a piros-fehér Spartan Fotó: ZsE/DH

A DEAC Floorball csapatának gratulálunk az ezüstéremhez, szurkolóinknak pedig hatalmas köszönet az egész szezonban nyújtott támogatásért! Csapatkapitányunk, Mitli Attila sajnos térdsérülése miatt idő előtt el kellett, hogy hagyja a pályát, neki mihamarabbi felépülést kívánunk!” – írta szezonzáró bejegyzésében az újvárosi floorball csapat.

A dunaújvárosi csapat végül az OB II-es bajnokság 5. helyén zárt 9 győzelemmel és 9 vereséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!