Dunaújváros

2016.05.09. 15:30

Újra lesz kórházi nyári tábor

Dunaújváros - Követendő, jó példával szolgál a kórház a munkavállalókra odafigyelés terén, ugyanis nyári tábort szervez a családi napközijében óvodások és kisiskolások részére!

Körmendi Erzsébet

Hamarosan véget ér a tanév, a szülők már most azon gondolkodnak, hol töltse a még felügyeletre szoruló korban lévő, óvodás, kisiskolás gyermekük a nyári szünetet. A Szent Pantaleon Kórház jó példával szolgál arra vonatkozóan, hogy mit tehet egy a munkaadó cég a munkavállalói érdekében. Ugyanis a Kisvakond a barátom Családi Napközijében nyári tábort szervez az említett korosztályba tartozó gyermekeknek. A munkáltatók között nem ismerünk ehhez fogható gondoskodást - egyelőre. Erdély-Franyó Anna ápolási igazgatóhelyettes elmondta lapunknak, a régi mentőállomás udvarában alakították ki a napközijüket, három felszerelt csoportszobával, tálalóval, fürdőszobával és kültéri játékokkal. Vagyis a körülmények nagyon gyermekbarátok, ideálisak a táboruk számára, ahol a programokon kívül napi háromszori étkezést is biztosítanak. A foglalkozások június 20-án kezdődnek és augusztus 19-ig tartanak heti váltásban. Ami annyit tesz, hogy témaheteket szerveznek, kimondottan a gyerekek kedvére válogatva össze a programokat. Kedvcsinálóul: kézműves tábor, mesehét sport tábor, kalóz, illetve indián hét, hercegnők és lovagok hete szerepel a gazdag kínálatban. Minden szülő, illetve gyermek maga döntheti el, hogy az időpont, vagy éppen az aktuális témahét miatt jár a csemete a nyárnak egy vagy több hetében is a kórház táborába... Részletekről, a heti beosztásról a kórház honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. Ugyanis a lehetőséggel nem csak az intézmény munkavállalói élhetnek: a tábor külsősök számára is nyitott.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!