Dunaújváros

2014.10.17. 17:40

Temető utca: burkolatjavítás

Dunaújváros - Helyreállítják az útburkolatot a Temető utca felső szakaszán, mert több helyen megsüllyedt az aszfaltréteg.

Körmendi Erzsébet

A Temető utcában lakók többször panaszkodtak az elmúlt évben sőt talán éveket is lehet mondani , mert nagyon megrongálódott az út burkolata. A járművek leginkább a buszok annyira zörögnek a kigödrösödött utcában, hogy a lakók nem tudnak pihenni.

Az önkormányzat a felújítás mellett döntött. A munkák azonban érintik a közlekedést is: a járművezetőknek türelemmel kell lenniük néhány napig, hétig, mert a kivitelező cég lezáratja teljes szélésségében a Temető utcát.

A részleteket illetően a következő tájékoztatást kaptuk a városháza sajtószóvivőjétől:

A Temető utca 12. számú ház előtt lévő keresztirányú burkolatsüllyedésének javítási munkái miatt az érintett szakaszt teljes szélességben le kell zárni. Előreláthatólag október 17-én pénteken kezdődik a felújítás, és várhatóan október 31. péntekig fejezik be.

Természetesen a temető megközelítése biztosított lesz az útépítés ideje alatt is. Kerülni a Frangepán utca felé lehet, ahogyan halottak napja időszakában. A kihelyezett forgalomirányító táblák segítik a közlekedést!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!