Dunaújváros

2012.12.10. 18:28

Sokan sokkal tartoznak

Fejér megye - A megye nyolcvanöt településének van adóssága, összesen több mint ötvenmilliárd forint értékben. A kistelepülések adósságállományát még az idén átvállalja a kormány.

Tribolt Lajos

Az állam idén támogatást nyújt valamennyi ötezer főnél kisebb település december 12-én fennálló tartozásállománya és annak december 28-án fennálló járulékai teljes megszüntetése céljából történő törlesztésére, illetve előtörlesztésére - olvasható a múlt hét keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban. 

A határozat szerint a kormány azzal is egyetért, hogy az állam jövő év első félévében folyamatosan átvállalja az ötezer fősnél nagyobb települések tartozásállományát és annak járulékait az önkormányzatok bevételi képességét figyelembe vevő differenciált, 40-70 százalékig terjedő mértékben.

 

A megye legjobban eladósodott önkormányzata a dunaújvárosi, közel 18,4 millárd forinttal. Ebből nyolcmilliárdot vállal át a kormány (Fotó: FMH-Archív)


Felkérte a kormány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, Pintér Sándor belügyminisztert és Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy február 28-ig folytassa le a tárgyalásokat a megyei jogú városokkal és egyes ötezer fősnél nagyobb, jelentős adósságállománnyal rendelkező önkormányzatokkal az adósságátvállalás konkrét mértékéről és összegéről, illetve az átvállalásba bevonandó adósságelemekről - írja a hvg.hu. Ez a tárgyalássorozat már elkezdődött, néhány esetben már született is megállapodás. A határozat kimondja, elő kell készítenie a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény "olyan tartalmú módosítását, amely a hitelengedélyezési és a likvid hitelekre vonatkozó szabályozás szigorításával megakadályozza az önkormányzati adósságállomány újratermelődését." 

A Fejér Megyei Államigazgatási Kollégium novemberi ülésén Gärtner József, a Magyar Államkincstár megyei igazgatója 75 Fejér megyei település közel 46 milliárdos hosszúlejáratú adósságállományáról számolt be. A belügyminisztériumtól kapott listán 84 település és egy önkormányzati társulás szerepel, mindösszesen  több mint  50 milliárd forinttal. A listából látszik, hogy a megye legjobban eladósodott önkormányzata a dunaújvárosi közel 18,4 millárd forinttal.  A jóval nagyobb Székesfehérvár "csak" 13,4 millárd adósságot halmozott fel. Egymilliárdnál nagyobb adóssággal rendelkezik: Mór (2,7), Aba (1,8), Gárdony (1,8), Bicske (1,6), Velence (1,5) és Martonvásár (1,0 milliárd). Milliós, de jelentős az adósság Polgárdiban (940), Adonyban (864), Seregélyesen (772), Sárbogárdon (647), Pákozdon (580), Perkátán (497), Ráckeresztúron (443), Rácalmáson (289) és Nagyvenyimen (104) is.  



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!