Dunaújváros

2012.07.27. 18:49

Olimpia: szombattól nagyüzem Londonban

London - „Legalább nem esik” – közölte a kolléga a lutoni reptér betonjára lépve, ám ezen kívül túl sok ok nem volt az örömre, ugyanis a hét elején említett, a házigazdákat rendkívül meglepő nyárias időnek immár nyoma sincs, a nap csak ízelítő jelleggel bújik elő a felhők mögül.

Horog László

Azt erős túlzás lenne állítani, hogy a házigazdák már az olimpia lázában égnének, békés, megszokott életüket élik, leszámítva a játékoknak köszönhető gyakori, bosszantó, forgalmi dugókat. A légikikötőből a város felé araszolva, az egyik központi pályaudvaron, a St. Pancrason végre felbukkant a hatalmas ötkarika, ami egy teljes falat betakart. Az említett, jelentősnek számító állomásról közvetlen járatok indulnak az eseményhelyszínek döntő részét magáénak tudó Olimpiai Parkba, amely nagyobb területen fekszik, ám külső megjelenés, összhatás tekintetében elmarad a pekingitől.

Nem véletlenül nevezték a négy évvel ezelőtti seregszemlét űrolimpiának, míg Ázsiában viszonylag gyorsan és egyszerűen megközelíthetőek voltak az ultramodern stadionok és csarnokok, ezúttal alagutakon és felüljárókon keresztül közlekednek a hivatalos személyeket szállító járművek. Persze, a briteknek sem kell szégyenkezniük, itt is akadnak mesés létesítmények, ráadásul egy dologban pedig feltétlenül a kínaiak előtt járnak: itt mindenki beszél angolul, míg a 2008-as seregszemlén ez a helyi, hivatalos személyeknek és az önkénteseknek alig sikerült. Mosolyogtak, majd jelezték, fogalmuk sincs, mit szeretne az érdeklődő. Ez itt nem fordulhat elő, mindenki kedves és felkészült: nincs olyan kérdés, amire ne érkezne azonnal, jó válasz.  Ahogy négy esztendeje, ezúttal is mindenek feletti a biztonság, az Olympic Parkba legalább olyan nehéz belépni, mint előzőleg bejutni az ország területére, több kapun, biztonsági zónán kell átjutnia az érkezőnek. Az egyik fővárosi kolléga nagyapjától örökölt kisollójával akadt fenn a vizsgálaton, az eszközt a biztonságisok szemrebbenés nélkül elkobozták.

A parkban nem pusztán a legtöbb létesítmény, az olimpiai falu, hanem a média elektronikus és írott munkatársai számára kialakított hatalmas épület is helyet kapott. Ám míg 2004-ben, Athénban, ha nem is korlátlanul, de különösebb gond nélkül belátogathattak a tollforgatók a versenyzők szálláshelyére, Pekingben már csak bizonyos területre mehettek be – a bejárattól nem messze húzták meg a határt -, ezúttal még távolabbra terelik a kíváncsiskodókat, a versenyzők szálláshelyeit pedig megközelíteni is képtelenség. S ez így van rendjén.

A falu legnagyobb, távolról is jól látható épületét érthetően a házigazdák küldöttsége foglalta el, hatalmas felirat hirdeti: „Ők a mi legjobbjaink!” Mellettük a dánok leltek otthonra a játékok két és fél hete alatt, a mieink kicsit távolabb töltik napjaikat. A magyarok háza táján a péntek nyugalomban telt, a csütörtöki nap után nem is bánták a sportvezetők, hogy végre nem kellett magyarázkodniuk. Kővágó Zoltánt a CAS, azaz a nemzetközi Sportdöntőbíróság doppingvétségre hivatkozva – szerintük nem szolgáltatott mintát az osztrák ellenőröknek -, két évre eltiltotta a versenyzéstől, Londonban sem indulhat.  A csapat vezetői kiálltak a versenyző mellett, de jelezték, nem hadakoztak a bírósággal, elfogadják az ítéletet. A rossz tendencia Kővágó kizárásával talán véget ért. Nyolc éve, a hellén fővárosban, ahogy múltak a napok, úgy lett egyre kevesebb aranyérmünk, ezúttal ahogy telnek a napok, úgy lesz egyre kevesebb versenyzőnk.

Amúgy mindenki optimistán várja az első, szombati versenynapot, a vérmesebbek szerint akár meg is születhet az első magyar arany. Ezúttal egy napon rendezik a hölgyek és a férfiak számára a leggyilkosabb távnak számító 400 méteres vegyesúszást, reményeink szerint Cseh László és Hosszú Katinka is versenyben lesz nem pusztán a dobogóért, hanem a legfényesebb medálért. Utóbbinak adnak több esélyt, ugyanis Cseh Lacinak a verhetetlennek tűnő, két amerikai torpedóval, Phelps-szel és Lochte-val kell megküzdenie. A magyar delegáció tagjai közül először az asztaliteniszező Tóth Krisztina kezdi meg szereplését, helyi idő szerint 9 órakor. Mivel korán lép asztalhoz, azért bánatára nem vonulhatott fel a társakkal a pénteki nyitóünnepségen. Néhány győzelem biztosan kárpótolná.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!