Dunaújváros

2017.02.03. 17:20

Mesében mutatták meg, mit tanultak

Dunaújváros - Ötletesen oldotta meg a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola a nyílt napját. Iskolanyitogató címmel nemcsak információt, hanem élményt is nyújtottak az iskolába készülő óvodásoknak és szüleiknek pénteken délelőtt.

Balla Tibor

Jó hangulatban telt a nyílt nap a Dózsa iskolában. Az alsós tanulók a közönséget kedves előadással szórakoztatták, amellyel sok információt adtak át az érdeklődő szülőknek. A napot Pálné Kellner Márta, alsós igazgatóhelyettes nyitotta meg. A mindenki által ismert Csillagszemű juhász című magyar népmese adta az előadás szerkezetét. Amikor a juhászt megpróbáltatás érte, akkor segítségül az iskola különböző osztályait hívta.

Szépen furulyázták a Hopp Juliska, hopp Mariska kezdetű dalt
Fotó: Ady Géza

A 3.c és 4.c osztályosok együtt léptek fel, az ÉKP tagozatosok szépen furulyázták a Hopp Juliska, hopp Mariska kezdetű dalt. Ezután a néptáncosok kerültek sorra, akik színvonalas táncot mutattak be. Az angol tagozat 1.a osztálya angol nyelvű dalokat és mondókákat adott elő, ügyesen megtanulták az idegen nyelv alapjait. Ezt követően a Szilágyi iskola 3. és 4. évfolyama az intézmény címerével ellátott egyenpólóban jelent meg, és szerb nyelvű énekekkel folytatta a műsort. Az 1.b és 1.c tanulói a német nyelvtudásukat mutatták meg versekkel és dalokkal.

Ezután a 3.a Kalóztánc című produkciója következett. A gyerekek kendőkkel, szemtakarókkal és kalózkalapokban álltak a közönség elé, a felkészítő tanár, Bebesi Csaba is részt vett a táncos előadásban. A műsor után az érdeklődő családok szétváltak, a kicsik játszani, a szülők pedig iskolatúrára mentek a Dózsa iskolában, hogy megismerjék a tanítási módszereket is, és az osztálytermeket, ahol a kicsik töltik majd a napjaikat. Ugyanekkor a többieknek lehetőségük nyílt, hogy csoportokba szerveződve látogassák, ismerjék meg a Dózsa tagintézményét, Szilágyi iskolát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!