Dunaújváros

2012.10.25. 16:03

Korszerű ellátás egy helyen: velencei tóparti központi ügyelet naponta 17-től reggel hétig

Velence - A város önkormányzatának tervei szerint november végéig befejeződik az egészségügyi létesítmények korszerű elhelyezése. Megnyílt az új háziorvosi rendelő, a Tópart útit ezután akadálymentesítik.

Kovalcsik Katalin

 - Annak idején, amikor ennek  a rendelőintézetnek a gondolata megfogalmazódott - hogy Velencén épüljön fel a térség  járóbeteg szakorvosi ellátója  - már felmerült az igény, hogy a létesítmény egészségközpont legyen - mondta ma délután  Ferenc Péter,  a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a szakorvosi rendelő, majd az új háziorvosi épület bejárásán.   - Megvalósult a szakorvosi rendelőintézet  a szakrendelésekkel,  korszerű diagnosztikai háttérrel. Az alapellátás, a helyben lévő háziorvosi rendelés, a gyermekorvosi, a fogászati körzet a védőnői szolgálattal együtt szintén az épületben kapott helyet. A  fejlesztés része volt, hogy a mellettünk lévő épületben a rendelőintézethez jól alkalmazkodó szolgáltatások legyenek elérhetőek, amelyek valóban kiegészítik a szakorvosi ellátást. A mentőállomás mellett van gyógyszertár,  üzlet, amely az egészségügyhöz kapcsolódik.  Jogos volt az igény az önkormányzatok részéről, hogy szakmai szempontból a központi háziorvosi ügyelet  is itt kapjon helyet.


  Október elsejétől működik  az épületben, a háziorvosi körzet helyén  a  központi ügyelet.  Emiatt ki kellett alakítani egy új háziorvosi rendelőt, helyét az épületben találták meg.
- Az önkormányzat egy több éve tartó  egészségügyi fejlesztési projekt végéhez közeledik - foglalta össsze a történéseket  Oláhné Surányi Ágnes  polgármester asszony.  - A szakorvosi rendelőintézettel, a központi ügyelettel, a háziorvosi rendelők felújításával lépésről lépésre haladva az volt a célunk, hogy olyan, huszonegyedik századi egészségügyi ellátási körülményeket - ezzel együtt finanszírozási lehetőségeket - biztosítsunk, amelyek  az állampolgárok minden igényét kielégítik. -  Az önkormányzat biztosította a felújítás a közel 25 millió forintját. Feladatunk még  - amelynek érdekében megkezdődött a közbeszerzési eljárás -, hogy a Tópart utcai orvosi rendelő  akadálymentesítése is elkészüljön.  Terveink szerint november végéig ez is befejeződik. 

Pápai Szabó György  lelkész megáldotta a központi ügyelet helyiségeit, az új háziorvosi rendelőt.  A képviselők, a szakemberek ezután bejárták  a létesítményeket.

A szakorvosi rendelőintézet szeptemberi forgalma  a nyolc településről a megszokott volt, 3194  ellátandó helyben lakó fordult meg a rendeléseken. A rendelő szabad kapacitására a környező, nem társult településekről érkezőket is fogadja. A múlt hónapban majd kétezer ember jelentkezett be vizsgálatra, kezelésre. A települések felsorolására nincs elegendő hely, a budapestieken túl, gárdonyi, lovasberényi,  siófoki, ságvári, váli, iszkaszentgyörgyi  ellátottak is szerepelnek a regisztrációban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!