Dunaújváros

2012.07.12. 05:02

Kevesebb busz jár az ősztől

Dunaújváros - Új autóbusz-menetrend lép életbe augusztus 1-től a városban: a nyári menetrendet hosszabbítják meg, kisebb kiegészítésekkel. A nyári menetrend július 1-től él - a változás szeptembertől érzékelhető.

Pekarek János

Naponta hatszázezer forintnyi veszteséget okozott a helyi autóbuszközlekedés fenntartása az Alba Volánnak - írták a cég vezetői februárban a város vezetőinek. Ezt a Volán  (figyelembe véve a korábbi időszakban felhalmozódott és ki nem egyenlített összegeket is) már nem tudja kigazdálkodni.

Emiatt egyfajta vészmenetrendet is kidolgozott a közlekedési vállalkozás. Ez ugyan nem szüntetné meg a veszteséget, de annak mértékét csökkentheti. A vészmenetrend gyakorlatilag a munkakezdési-végzési időszakokra korlátozta volna a forgalmat, ám  az önkormányzattal lefolytatott egyeztetések után végül levették a napirendről.

Ezek után még négy döntési változatot készítettek elő a szakemberek.

A múlt csütörtöki közgyűlésen végül az 5. menetrendi változatot fogadták el a képviselők. Ez a múlt nyáron először bevezetett, s idén július elsejétől augusztus 31-ig ismét életbe lépett nyári menetrend továbbélését jelenti az év hátralévő időszakára is, munkanapokon. Ezen túlmenően a 3-as és a 44-es jelzésű vonalakon egy-egy járat kimarad, és a 44-esnél az eddig 12 perces járatkövetési idők 15 percre  növekednek.

Ehhez az elfogadott  menetrendi változathoz négy döntési lehetőséget is előterjesztett a Volán a közgyűlés számára. Ezen úgynevezett modulok közül a képviselők elfogadták, hogy a külső Park Centerhez közlekedő 10-es járatok megszűnnek, csak a vasútállomásig, a 17-es vonalán közelkednek. Elfogadták azt is, hogy munkanapokon, a csúcsidőszakban  megmaradnak az Óvárosban közlekedő 22-es és 25-ös vonalon közlekedő buszok, és csak délelőtt, 7 óra 40 és 12 óra 10 között jár helyettük az összevont 29-es jelzésű busz.

Ugyancsak életbelép az a változás, hogy a 40-es jelzésű vonalon a 6 óra 55 perckor és 7 óra 25 perckor induló járatokat rásegítő busszal indítják az iskolai tanítási napokon, majd a rásegítő busz tartalékként rendelkezésre áll délig, az előre nem látható igények kiszolgálására, szükség esetén bevethetőként.

A közgyűlési határozat szerint az új menetrend augusztus elsején lép életbe - mivel azonban akkor úgyis a nyári menetrend van érvényben, a változások először valószínűleg csak iskolakezdéskor, szeptember elsejétől lesznek érzékelhetők a városlakók többsége számára.

Erdős Sándor, az Alba Volán dunaújvárosi üzemigazgatója lapunknak azt mondta: külön is figyelni fogják a menetrend-változtatás hatását, és minden felmerülő, jogos igény bevezetését megfontolják.

Volán folytatás?

A Dunaújváros  és az Alba Volán közötti közszolgáltatási szerződés idén december 31-én lejár. Azonban a két fél, az önkormányzat és az Alba Volán már aláírtak egy olyan szerződésmódosítást (tulajdonképpen: szándéknyilatkozatot), amelyben kinyilvánítják, hogy újabb négy évre meghosszabbítanák az együttműködést. Ennek részleteit szeptember 30-ig dolgozzák ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!