Dunaújváros

2014.11.19. 18:25

Kavalkád a Rudasban

Dunaújváros - Remek programokat kínál a Rudas Szakközépiskola a diákseregének ezen a héten. Óriási párnacsata is volt szerdán este!

Körmendi Erzsébet

A középiskolai hagyományok szerint a 11. évfolyamos osztályok pártokat alakítanak ki a Rudasban is, és igyekeznek meggyőzni az iskola alsóbb és felsőbb évfolyamos diákjait, hogy rájuk szavazzanak.

Hétfőn fenntarthatóság napi rendezvény volt a középiskolában, ahol egyfelől Gál Attila kineziológus előadásait hallgathatták meg a tanulók, másfelől délután Nyerkiné Alabert Zsuzsanna kémia-fizika szakos tanár irányításával csináld magad módon készíthettek a diákoktermészetes kozmetikumokat, például szájápolót, fürdőgolyót. Kedden délután a pártok elfoglalták az úgynevezett párttanyájukat, ahol folyamatosan szerveznek programokat az iskola diákjainak. A párttanyafoglalás mellett plakátokkal, dolgozat-elrablásokkal és édességgel is kedveskednek a az iskola diákjainak.

Tegnap indult be igazán az élet: délelőtt két pártfilmen mutatkozott be a nagyérdeműnek két osztály, majd fél háromtól különböző kvízműsorok, tanár-diák floorball mérkőzések, táncegyüttesek fellépése, játékos tanáravató, pedagógusok táncos-zenés műsorai (tanárban sztár) színesítete a palettát. Volt csocsóbajnokság, LAN-parti és óriás párnacsata az aulában...

Ma folytatódik a kavalkád: még két osztály pártfilmjét láthatják a Rudasosok, délután kutyaügyességi bemutató, karaoke-est, és egy bulikamion is várja majd a középiskola diákseregét és vendégeiket.

Pénteken rendhagyó módon a pártok bemutatják műsorukat, s az iskolagyűlés szavazhat is arra, hogy melyik osztály legyen a Rudas-hét idei nyertese.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!