Versek, dalok a hazaszeretetről régen és napjainkban

A bennünket körülvevő bevétel orientált világban - mely már a kultúra küszöbén is áthömpölygött - üdítő szigetként zöldellnek az ehhez hasonló kultúrmissziós kezdeményezések. Kétségtelen, hogy pusztán jegybevételből nehéz lenne kompenzálni a befektetett nem csekély munkát, ám annak a félszáz nézőnek zsigeri igénye van a magasabb szintű kultúrára, s ezt igenis teljesíteni kell.

Ezt gondolta Csadi Zoltán is, akinek valamiért nagyon is fontos az identitása, erős a nyelvhez való kötődése. Nem sajnált időt, energiát, összeállított egy közel egyórás műsort klasszikus és kortárs magyar költők azon szerzeményeiből, melyekben az anya - , a szülőföldhöz való kötődésüket foglalták rímelő sorokba. Társakat is talált mindehhez, a zenei aláfestést a Tótin házaspárra bízta oly módon, hogy amit István át -, meghangszerelt, azt Katalin értő zongorajátékával szervesíti az előadásba. Az előadáshoz partnerként a Bartók új társulati tagját, Páder Petrát szegődtette, akinek ily módon sikerült először bemutatkoznia a hazai közönség előtt.

Csadi a műsor szerkesztésében rendkívül jó stílus és arányérzékről tett tanúbizonyságot, mindvégig képes volt fenntartani az érdeklődést a nem éppen hétköznapi és könnyen fogyasztható téma iránt. Kitűnő felütés a szlovákiai Új szó egy cikke olyan mondatokkal, mint: „az emlékező szülőföld az embert megőrzi és élteti mindörökké." A szerzők között olyan ismert és kevésbé ismert nevek fedezhetők fel, mint: Sík Sándor,    Vörösmarty Mihály, Juhász Gyula, Dzsida Jenő, Füst Milán, Szép Ernő, Vas István, Sajó Sándor, Gergely Ágnes, vagy Lackfi János. Nem csak jól illeszkednek, de segítenek is átvinni a tartalmat azok a könnyűműfajból kölcsönvett dalok is, melyek az est során színészeink tolmácsolásában elhangzottak.

Talán elsőre furcsán hangozhat, hogy a hazaszeretet témakörében az Ismerős Arcok: Nélküled című dala hangzik fel, ám ha figyelünk a sorokra: "Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk Mi egy vérből valók vagyunk", már nem is tűnik testidegennek a dolog. Sokkal kevésbé szorul magyarázatra, miért került be Máté Péter: Hazám, Zorán: Kell ott fenn egy ország, vagy Demjén: A szabadság vándorai című közismert slágere.

Az efféle verses estek egyik nagy veszélye, hogy az előadók hajlamosak óhatatlanul eloldalazni a pátosz irányába, a veretes szövegek egyfajta soklevegős természetellenes hangzást kapnak, elriasztva még azokat is, akik nyitottak a téma iránt. Szerencsére ezt is sikerült az előadóknak elkerülniük, az életszerű szövegértelmezések, a jó ritmusú, néha játékos, néha drámai, vagy egyszerűen csak lélekre ható tolmácsolás nagyban segítette, hogy az üzenet eljuthasson a befogadókhoz. Remek színházi pillanatokkal ajándékozták meg a szerencséseket, robbanásig feszült időnként a levegő, de nem maradt el a feloldó kacagás sem.

Hátborzongató üzenete van Kemény István sorainak: „Hozzád öregszem és belehalok, ha most téged el nem hagylak. Amíg élek, úton leszek: használni akarom a szívemet. A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz, édes hazám, szerettelek."