Dunaújváros

2016.04.19. 17:45

Erdélyi gyerekek vendégeskednek városunkban

Dunaújváros - A polgármester is fogadta kedden a nyárádszerdai diákokat a városházán, akik a Rudas iskola partner intézményeként tölthetnek néhány napot Dunaújvárosban. Határtalan program...

Körmendi Erzsébet

A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákjai a Határtalanul program keretében látogattak Nyárádszeredára, ahol a Bocskai István Elméleti Líceum diáksága és tanári kara fogadta őket március 29. és április 2. között. Fantasztikus napokat tölthettek együtt, amelyek alatt szoros barátságok szövődtek. A rudasosok beülhettek az ottani tanórákra, körmérkőzést játszottak a vendéglátóikkal, túráztak a Bekecs-hegyen, meglátogatták a környék sportlétesítményeit. Külön öröm volt számukra, hogy bemehettek a csíkszeredai jégcsarnokba, ahova személyes sportolói kapcsolatok is kötik őket, valamint megismerkedtek egy floorball-csapattal is, amelynek tagjai 2004-ben már jártak Dunaújvárosban, így közös emlékekről is ejtettek szót az újabb találkozáskor.

Több mint harminc diák érkezett városunkba Nyárádszerdáról, fogadta őket Cserna Gábor polgármester is (a fotón hátul, jobbról) (Fotó: Zsedrovits Enikő)

A baráti szálakat most nálunk szövik tovább: a nyárádszerdaik és a rudasosok. Az erdélyi fiatalokat Cserna Gábor polgármester is fogadta tegnap reggel a közgyűlési teremben, mégpedig határtalan szeretettel . Elmondta, örül annak, hogy Dunaújváros is csatlakozott a programhoz, amelynek köszönhetően ma már több mint százezer magyar diák vette már fel egymással a kapcsolatot, és amelynek nagy szerepe van abban, hogy a magyarság kapcsolata tovább erősödjön. Szemenyei István, a Rudas igazgatója megerősítette, amit a polgármester mondott: gazdag programot állítottak össze az erdélyi magyar fiatalok számára, amelynek része az itteni sport- és szabadidős lehetőségek, köztük a szabad strand és a Duna-part megismerése is. Valamint a vendégek és vendéglátók egyaránt remélik, hogy az itt eltöltött esték folyamán megismétlődik a Nyárádszerdán sikert aratott fergeteges népdaléneklés, a táncház est, zongora-verseny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!