Dunaújváros

2013.02.11. 20:18

Egy ifjú kutató - duplázhat!

Az Ifjú Kutatók 20. Nemzetközi Konferenciáját rendezik meg április közepén Indonéziában, Bali szigetén.

Munkatársainktól

A versenyre a matematika, fizika, informatika, s környezettudomány bármely területéhez kapcsolódó, önálló tevékenységet tükröző dolgozattal lehetett pályázni. A verseny válogatóját február 7-én Budapesten, az ELTE-n tartották, amelyen Szücs Botond, a Széchenyi gimnázium tanulója Kísérletek házi készítésű szélcsatornával témájú pályázatával meggyőzte a zsűrit, s ezzel a Balira utazó csapat tagja lett!


Szücs Botond immáron rutinos versenyzőként érkezhet a megmérettetésre – tavaly harmadik helyen végzett pályamunkájával

Mindez csak egy rövidke, ám nagyon fontos hír. A bővebb híradáshoz azonban hozzá tartozik, hogy Szücs Botond immáron másodszor jutott túl a hazai válogatón ésképviselheti iskoláját és Magyarországot a fiatal tudósjelöltek olimpiáján. A nemzetközi döntőt tavaly a hollandiai Nijmwegenben rendezték, ahol Botond kávétermoszból és műanyag ételhordóból készített radioaktív sugárzásokat vizsgáló kamrájára elégedetten bólintott a nagytekintélyű zsűri. Mindez harmadik helyet ért Botondnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!