Dunaújváros

2016.03.03. 19:11

Az elnök kivonult

Dunaújváros – Tanulságos bérkövetelések, még tanulságosabb Hangya- közgyűlés, kísérlet a magántőke bevonására.

Pekarek János

Megtelt a városháza nagyterme azon a találkozón, amelyen az önkormányzat vezetői, a szakapparátusok képviselői, valamint a város vállalkozói vettek részt – írta elődünk, A Hírlap 1991. március 5-én. A beszélgetés előtt a polgármester elmondta, hogy elsősorban az ipari és a mezőgazdasági szolgáltatások terén számítanak a magántőke részvételére, de a kisüzemi feldolgozást is támogatják. Folytatódik a bérvita a vasműben a Dunai Vasmű Érdekegyeztető Tanácsa és a vállalat vezetői között. Az érdekvédők nem fogadták el a vállalatvezetők múlt heti javaslatát: március 1-től 18 (tizennyolc) százalékkal emelnék a béreket, a 10 százalékos különbözetről pedig, ami helyett az ÉT 28 százalékot követel, azt kérik, hogy arról az első félévi eredmények ismeretében szülessen döntés. A 23. számú (dunaújvárosi) Hangya Szövetkezet pótközgyűlésének negyedik órájában a szövetkezet elnöke, jogásza és az ülést levezető elnök elhagyta a termet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!