Koraesti kopogtatás Ausztráliába

2018.02.27. 11:30

Rozsnyai Zoltán negyvenkilenc évvel ezelőtt kezdte el a rádióamatőrködést

Úgy gondolom, hogy ha valaki a szomszédaim közül ütemesen kopogná a falon: tititi tátátá tititi, akkor előbb-utóbb leesne a tantusz: valaki bajban van. S.O.S., segítséget kérek!

Jankó Árpád

Ámbár – ahogy rádióamatőr barátom szomorúan mondja – egyre kevesebben ismerik a morzejeleket, azt a speciális  nyelvet. Felváltotta a modernebb technika, például a mobiltelefon, no meg az internet.  Az viszont tény, hogy 1906 óta lehetett a fenti morzejelekkel segítséget kérni. Az S.O.S. jelnek nincs különösebb jelentése, csak egyszerűbb a használata. Ki ne ismerné az 1912-ben történt szörnyű tragédiát, a Titanic hajó katasztrófáját. Külön érdekesség, hogy a Titanic nem a fenti segélyhívót, hanem egy régebbi jelet használt. A Carpathia hajó azt is vette, de csak 705 túlélőt tudott megmenteni. Sajnos túl messze volt a borzalmas eseménytől. A Carpathia az Amerikába kivándorló magyarok  szállítására épült.

Nos, ennek a szabadidős tevékenységnek, technikai sportágnak is nevezhetném, nagy mestere Rozsnyai Zoltán, akit velem több évtizedes ismeretség és barátság köt össze. (Innen a bátorság, hogy írásomban a tegeződést használom.) Ő tizenhárom éves kora óta rádióamatőr és „perfekt” morzés. Tőle kaptam meg egy (talán?) hivatalos meghatározást, hogy mi is ez a tevékenység. Íme! „A rádióamatőrök olyan műszaki érdeklődésű emberek, akiknek kedvtelése, hogy – az adott ország hatóságai által kiadott hivatalos engedéllyel – rádió adó-vevő berendezéseket építenek, üzemeltetnek, és azokkal kapcsolatot létesítenek, és fiatal, kevésbé fiatal tagjait nevelik e szép sportra, hobbira.”

Rozsnyai Zoltán a kézibillentyűs kategóriában első helyezést ért el az országos versenyen
Fotós: amatőr

Már bocsáss meg a profán hasonlatért Zoli, de nem olyanok vagytok ma már ti, kézibillentyűs rádióamatőrök, mint múltbéli, eltűnés előtt álló szakmák utolsó mesterei: a drótostótok, a kerékgyártók, a szemfelszedők, vagy a pákászok. Elnézésedet kérem…

– Jó is hogy elnézést kérsz, mert tudod-e kik tartoznak például a rádióamatőrök csoportjába?

Rajtad kívül senkit sem ismerek…

– Nos, a már olyanok, akik nincsenek köztünk, vagy még ma is élő világnagyságok: Menem argentin elnök, Marlon Brando, a thaiföldi hercegnő Sirinhord, vagy Cliff Richard, János Károly spanyol király, Kezio Obuchi japán miniszterelnök.

És ki ne hagyjunk téged, hiszen Rozsnyai Zoltán a kézibillentyűs kategóriában első  helyezést ért el a magyarországi országos versenyen. Szívből gratulálok…

– Köszönöm. Ez kétórás  viadal volt. Tétként szerepelt: ki mennyi összeköttetést tud létrehozni morze üzemmódban, adott frekvencián. Egy ponttal lettem első a tavalyi versenyen. 2016-ban második lettem. Nálunk több ezer rádióamatőr működik, de kár, hogy morzézni egyre kevesebben tudnak. Én pedig ennek vagyok a szerelmese. Nézd, bármi történhet velünk a világban, kell egy antenna, egy adó-vevő készülék morzetudás, és máris tudunk kapcsolatot teremteni egy ismeretlen  kollégával vagy kolléganővel.

Évtizedekkel ezelőtt Zolinak kötelező volt megtanulni morzézni
Fotós: amatőr

Gondolom, neked is vannak „skalpjaid”..

– Természetesen. De a dunaújvárosi klubunk annak idején megtalálta a rádióhullámokon a norvég Thor Heyerdahlt a Ra II expedíció vezetőjét az óceánról, vagy Husszein jordán királyt is, sőt beszélgettünk Fa Nándorral is, amikor  a tengereket járta. Mostanában pedig készülünk arra, hogy a Déli-sarki Bouvet-sziget magyar expedíciójával felvegyük a kapcsolatot, mert ezen az állomáson lesz magyar rádióamatőr is. Minden földrész, sziget, település egy-egy körzetnek számít. Több mint háromszáz körzetből nekem háromszáz megvan. Ezenkívül rengeteg világesemény, rendezvény van. Ezeken az eseményeken speciális hívójelet adnak ki a rendező országok, az ilyen állomásokkal való összeköttetések igazolásával diplomát, oklevelet lehet szerezni. Az adószobám fala tele van ilyen trófeákkal. Tehát lehet vadászni a rádióhullámokon.

Ahogy mesélsz, egyre inkább értékesebb számomra a tititi tátátá tititi. Negyvenkilenc éve kopogod a jeleket…

– 1969 óta lettem először operátor a dunaújvárosi klubban. Önállóan kezelhettem az adó-vevőt, bevasalták a morze nyelv tudását. E nélkül nem lehettél rádióamatőr. 1987-ben Németországba költöztem, ott kaptam német hívójelet (DL2RCJ). Tizenkét év után visszajöttem, de továbbra is tagja vagyok a németországi kézibillentyűs társaságnak.

Na, mondd el egy esti kopogásod történetét!

– Leadom az általános hívásjeleket: CqCq, itt a HA4RZ. Maradjunk Ausztráliánál. Tizenhatezer kilométerről így kezdődik a vadászat. Meg is érkezik a „jövőből” a jel, hiszen ott már másnap délelőtt van. Nagyon gyenge a jel, hiába, nem a szomszédban beszélgetünk, sok a zaj, a zavar, ezért nagyon oda kell figyelni. Köszönünk egymásnak, majd leadjuk a jeleket, a nevemet (Zoli), a település nevét, ahol élek, ahol lakom, azután váltunk néhány szót, és elköszönünk egymástól: 73DXI, azaz szívélyes üdvözletem, sok-sok nagytávolságú összeköttetést kívánok neked. Végül mindent dokumentálok a számítógépes LOG BOOK-ba, amit már 1993 óta vezetek. Számomra nagyon jóleső érzés és kimondottan mókás esemény, hogy néhány külföldi már magyarul is tud köszönni nekem, például Japánból, hogy: Szia!

A végén pedig te odakoppintod, hogy: szia, Zoli…

– Igen. Ez így történik: tátátititátátátitátitititi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!