Dunaújváros

2016.04.21. 19:10

A közgyűlésen ismét sok szó esett a közvilágításról

Dunaújváros - A helyi választási bizottság péntek reggel veszi nyilvántartásba azokat a képviselőjelölteket, akik a 4-es körzetben már összegyűjtötték és leadták a szükséges számú ajánlószelvényt - ezt is megtudtuk a közgyűlés elején.

Körmendi Erzsébet

Szabó Zsolt képviselő kezdte ismét citálni a közvilágítást, miután nyilvánosságra került Csepreghy Nándor miniszterhelyettes álláspontja, miszerint: nincs sötét Dunaújvárosban. Az ellenzéki képviselő erősen választási kampány töltetű kezdése után, visszautalt az előzményekre, ha valaki nem ismerné a történetet - megbíztak egy olyan embert a város közvilágításának korszerűsítésével, aki előtte közvéleménykutatással foglalkozott, majd kiválasztottak egy technológiát, amiről tudták, nem megfelelő, és az eredmény: tavaly őszre sötétbe borultak esténként a város utcái. A városvezetők próbálják helyrehozni a hibát, ám Szabó szerint meg kell nevezni a felelősöket.

A közgyűlésen: Cserna Gábor polgármester (j) és a két alpolgármester, Szepesi Attila és Gombos István (Fotó: Zsedrovits Enikő)

Miután az ülést vezető Cserna Gábor polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a két ülés között történtek a témája az első napirendnek, ne kalandozzanak el..., Pintér Tamás folytatta, mégpedig vasműs problémával, mert úgy tudja, több száz ember leépítésén dolgoznak a város nagy munkaadójánál. Vannak-e tervek arra az esetre, ha bekövetkezik ez a szociális katasztrófa? - faggatózott a jobbikos képviselő, majd ő is körüljárta kicsit a közvilágítási anomáliákat.

Besztercei Zsolt fűzte tovább ezt a gondolatot, illetve egyéb felvetései is voltak. A DPASE helyzetéről nem kapott írásos tájékoztatást az előző közgyűlés óta, érdekelte, hogy a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kuratóriumi tagjainak bejegyzése megtörtént-e, valamint arra is rákérdezett, mikor készül el a helyi vállalkozások, cégek adatbázisa, amiből meghívásos pályázatok kiírásakor meríteni lehet. Sztankovics László bizottsági elnöki visszahívásának okára ezúttal sem kapott magyarázatot, mert ahogyan Cserna fogalmazott a válaszában: a Fidesz belső ügye, ha általa delegált személyről dönt.

A közvilágítási felvetésekre reagálva Szepesi Attila alpolgármester határozottan visszautasította, hogy mutyiznak : a pályázatok lebonyolítását és a kifizetéseket is törvények határozzák meg, és Dunaújváros önkormányzata megfelelt a kritériumoknak. A polgármester felkérésére Dr. Molnár Attila aljegyző, a helyi választási iroda vezetője ismertette a közelgő képviselőválasztás főbb határnapjait.

Vargáné dr. Sürü Renáta tájékoztatta a közgyűlést: Szabó Zsolt kivételével minden képviselő benyújtotta az erkölcsi bizonyítványát. Szabó Imre városfejlesztési igazgató mutatta be a most létrehozott pályázatkoordinációs osztály vezetőjét, Aszalay Kálmánt, aki korábban mentorként dolgozott. A polgármesteri tájékoztatót Cserna zárta az elmúlt hetek főbb eseményeivel: gratulált a női kézilabdacsapat sikereihez, megköszönte a városüzemeltető cégnek a kempingben kialakított szaunaparkot, közölte, a Pecsét Istvánt is támogató közalapítvány kuratóriumi tagjainak bejegyzése folyamatban van, jó a fogadtatása a város kenyerének, és elismeréssel szólt a Ragyogj kékben! programról, az itt rendezett országos kórusfesztiválról és a Fejér Megyei Diáknapokról.

 

Teljesítménye, felkészültsége és hivatástudata elismeréseként Dunaújváros Közbiztonságáért díjat adományozott a közgyűlés Szabó Nikolett címzetes rendőr zászlósnak, Kulcsár Attila címzetes rendőr törzszászlósnak, Bauer Ákos címzetes tűzoltó zászlósnak. Szintén a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat vehette át Késmárky Péter, aki dunaújvárosi polgárként önzetlenül tett és áldozott a városban lévő forgalmas gyalogátkelőhelyek közlekedési biztonságának javításáért.

A közgyűlés megszavazta, hogy Tóth Kálmán körzetében játszótér épüljön a Jókai utca 19. alatt 2,5 millió forint értékben, ahova felnőtt sportolásra is alkalmas eszközöket is telepítenek. A képviselő bejelentette a közgyűlésen: egy játékkal ő is hozzájárul Újtelep leendő játszóterének eszközparkjához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!