Dunaújváros

2015.09.20. 17:33

Sikeres piknik volt a Móriczban

Dunaújváros - Még alig kezdődött meg az iskola, máris remek programot kínált a Móricz iskola a tanulóknak és szüleiknek.

Bajusz György

Szeptember 19-én rendezték meg a Móricz Zsigmond Általános Iskolában a hagyományos Móricz pikniket.

A gyerekeknek három tanórát tartottak, addig a szülők egy része az udvart csinosította lemetszették a rózsabokrokat, felásták a homokozót.

A többiek nagy lelkesedéssel készültek: kihordták az iskolaudvarra az asztalokat és a padokat, majd nekiláttak az ételek elkészítéséhez.

A teljesség igénye nélkül az alábbi étkeket készítették az osztályok: 6.a grillkolbász, grillsajt, 3.b hamburger, 8.a hot-dog, 2.a gulyásleves, 5.a marhapörkölt, 5.b grillezett kukorica, és az egészséges étrend jegyében laktózmentes süteményt is tálaltak, 6.b hot-dog.

Amíg a felnőttek várták az ebéd elkészültét, addig a gyerekek futóversenyen vettek részt, osztályonként indulva, a végén pedig a vállalkozó kedvű szülők is indulhattak az egykörös iskolakerülő futamon.

A futóverseny után kezdődött a pingpong verseny minden osztályból egy tanuló, egy apuka és anyuka alkotott egy csapatot.

Az udvaron eközben az Aktivitás Aikido Alapítvány Imrei Tibor 4 danos mester vezetésével tartott bemutatót.

Az ebéd utáni beszélgetésekhez adott alaphangot Balogh Zoltán vezette CombiNo együttes mely jazz standardokat játszott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!