Dunaújváros

2015.01.07. 18:20

Egységes, biztonságos legyen a kerékpáros közlekedés

Dunaújváros - Az idei évben a kerékpárosokat, illetve az ő közlekedési helyzetüket kiemelten kezeli a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság döntötték el tavalyi utolsó ülésükön.

Gallai Péter

A kerékpárosok közlekedésének helyzete régóta akut probléma a településen, ami rendre konfliktusokat okoz a gyalogosokkal, vagy a gépjárművezetőkkel, de a biztonság terén is van még mit lépni. Ennek érdekében, illetve első lépéseként jövő héten csütörtökön nyilvános fórumot rendeznek a dunaújvárosi rendőrkapitányságon, ahol a DBB tagjai és a meghívott illetékesek mellett bárki elmondhatja véleményét, ötletét a témában. A bizottság ugyan csak javaslatot tehet, de cél az, hogy Dunaújvárosban egységes kerékpárút hálózat jöjjön létre, ugyanis vannak városrészek, amelyeknek jelenleg nincsen kapcsolata a további szakaszokkal. A koncepció kialakítása után kezdődhet a pénzügyi források figyelembevételével a megvalósítás, részben idén, részben pedig jövőre.

A bizottság a mindenkori rendőrkapitány elnökletével működik több éve a városban, a tagság felkérés alapján és önkéntes alapon szerveződik, a bizottság olyan személyeket, szervezeteket vár tagjai közé, aki a város, illetve annak vonzáskörzetének baleset megelőzéséért, vagy csak egyszerűen a közlekedéséért tenni akar. A DBB jelenleg huszonöt taggal működik, köztük van önkormányzati képviselő, vállalkozó, autós iskola vezetője és oktatója, a helyi volán képviselője, mérnök, a polgárőrségek vezetői, a mentőszolgálat, büntetés-végrehajtás, katasztrófavédelem küldötte, jogász.

Lang Vilmos két keréken közlekedik, a városban hiányosnak találja a kerékpárutak mennyiségét   Fotó: Ady Géza

A legutóbbi ülésen meghatározta a bizottság, hogy a 2015. évben legnagyobb hangsúlyt a kerékpárosok biztonságra helyezi. Ennek érdekében január 15-én, csütörtökön 10 órától a rendőrkapitányságon kerékpáros fórumot rendeznek, amelynek célja a biztonságos kerékpáros közlekedés kialakítása, megszervezése, a közlekedésüket szolgáló úthálózat megtervezése. A részletekről Németh Miklós százados, a DBB ügyvezető elnöke számolt be.

- Erre az összejövetelre mindenkit várunk és hívunk, aki ötleteivel, elképzeléseivel segíteni tudja ezt a munkát, elsősorban azok mondják el véleményüket, akik két kerékkel közlekednek a településen. A legfőbb cél, hogy a jelenlegi széttagoltság helyett legyen koncepciója egy egybefüggő kerékpárút hálózatnak Dunaújvárosban, fontos lenne bekapcsolni például Pálhalmát, vagy Újtelepet. Ennek a munkának lesz első lépése a jövőheti fórum és a pénzügyi lehetőségek függvényében következhet a megvalósítás, idén és 2016-ban.

A dunaújvárosi kapitányság közlekedésrendészetének osztályvezetője hozzátette, ezen az összejövetelen többek között jelen lesz az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője, Sztankovics László képviselő, a DBB elnöke és tagjai és meghívták a kerékpáros klub illetékeseit is.

Az ülésen emellett döntés született arról is, hogy idén a már megszokott balesetmegelőzési rendezvényeket kibővítik, a közlekedésbiztonsági hétvége alkalmával mind a két-, mind pedig a négykerekű járművek vezetőinek szerveznek programokat. Szóba került a városközpont átépítése, illetve annak megváltozott forgalmi rendje. A közlekedés biztonsága nagymértékben az utak minőségétől is függ, így a bizottság tagjai elsőként az Aranyvölgyi útról kérdezték az önkormányzat jelen lévő képviselőjét. Megnyugtató választ kaptak, miszerint a felújítás idén megkezdődhet. Ezen kívül több kisebb és nagyobb útjavítást és konkrét problémát is felvetettek a bizottság tagjai.

A bizottság felvetésére ezentúl elektronikus úton, vagy levélben bárki tehet javaslatot balesetmegelőzés terén, vagy jelzőlámpával, forgalomtechnikával kapcsolatban. A felvetést megvizsgálják, amennyiben indokolt, javaslatot tesznek a módosításra. A javaslatokat az alábbi címekre várják: Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság, 2400 Dunaújváros, Szent György út 1. E-mail: [email protected].





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!