Dunaújváros

2012.06.27. 13:57

Fejér megyei siker a tűzoltók sportversenyén

Hétfőtől szerdáig tartott a XII. Gróf Széchenyi Ödön Országos Hivatásos Tűzoltó Sportverseny Budapesten. A Fejér megyei csapat összesített versenyben a harmadik helyen végzett, emellett két versenyszámban szintén bronzéremmel térhetnek haza.

Dunaújvárosi Hírlap

A háromnapos versenyen 19 megye és a főváros legjobbjai mérték össze tudásukat és ügyességüket az alábbi versenyszámokban: horoglétra-mászás százméteres akadálypálya-verseny kismotorfecskendő-szerelés négyszer száz méteres váltóverseny A rendezvény eredményhirdetését 2012. június 27-én, szerdán délután tartották a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A Fejér megyei csapat összesített versenyben, valamint a százméteres akadálypálya-futásban és a kismotorfecskendő-szerelésben a harmadik helyezést érte el. Négyszer száz méteres váltóversenyben a negyedik, horoglétra-mászásban az ötödik helyen végeztek. Emellett Simon Csaba tű. főtörzsőrmester az egyéni összetett eredmények alapján a résztvevő versenyzők közül a hatodik helyezést érte el. A díjakat dr. Bakondi György  altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója adta át - közölte szerda délután Szabó-Bisztricz Anett, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Csapattagok: Bozsoki Tamás (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Kovács István (Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) Lantos Zoltán (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Laskó Gábor (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Ódor Péter (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Sallai László (Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) Simon Csaba (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Vámi György (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Vizi Ignác (Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség) Zsovák Viktor (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Felkészítő: Molnár János (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) Csapatvezető: Benke Dávid Dénes  (Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!