Dunaföldvár

2015.07.29. 15:27

Gyönyörű pontyok, méretes keszegek, szép rablóhalak a horgokon

Dunaföldvár - A nyári szezonban is szép számmal akadnak horogra méretes halak a Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesülete által kezelt solti kis Duna-ágon.

Gallai Péter

A területen a hétvégén is nagyon gazdagon lehetett fogni a pontyot, nem csak a telepítettet, igen szép példányok akadtak horogra. Néhány gyönyörű 1,5-2 kilós dévérkeszeg és egy egészen remek 4,4 kilós fogassülő is gyarapította a horgászok zsákmányát.

Haszák István egy 5,1 kilós tőpontyot akasztott horogra
Fotó: amatőr felvétel

S ha már szóba került a telepítés, a napokban ezer kiló méretes, háromnyaras pontyot engedtek be a vízbe, idén már négyezer kilónál járnak ebből a méretből. Keszegfélékből pedig ezernél. Ezen felül előnevelt csukából 10 980 darabot, süllőből 15 ezret, pontyból pedig 20 ezret helyeztek ki a holtágba.


Tóth József egy gyönyörű, négykilós pontyot fogott

Szintén az egyesülethez kapcsolódik, hogy egy nehéz helyzetbe került horgásztársuk javára gyűjtést szerveztek, hogy ki tudja váltani az engedélyét. A nemes összefogás révén másfél hét alatt közel huszonkétezer forintot adtak össze névtelenül az adakozók, akik között nem csak egyesületi tag volt, hanem olyan is, aki ismeretlenül is segített.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!