Dunaföldvár

2015.10.20. 16:08

300 zsáknyi szemetet szedtek össze Dunaföldvárnál a folyó árterénél

Dunaföldvár – Október elején ismét sikeres programot szervezett a helyi AztaKeservit.com civil csoport. Az augusztusi kezdeményezés folytatásaként tartott Szemét Szüreten megtisztították Dunaföldvárnál a folyó árterét.

Ferenczi Zsolt, a csoport vezéralakja arról tájékoztatta a Dunaújvárosi Hírlapot, hogy az akcióra több mint hetvenen regisztráltak, többségében huszonöt év alatti fiatalok. A földváriakon kívül érkeztek néhányan Érdről, Budapestről és Dunaújvárosból is. Támogatta a kezdeményezést a Vészity Kata vezette dunaújvárosi Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány, akiktől autót és zsákokat kaptak, illetve ők tárgyaltak a Dunanettel és az illetékes vízügyi szervekkel. A Duna árterében két irányban dolgoztak a résztvevők. Az egyik csapat északi irányból a Macskalyuk elnevezésű horgászhelyen kezdte a munkát. Itt összefüggő műanyagpalack- szőnyegtől tisztították meg a területet.

A másik csapat déli irányban az úgynevezett szakadásnál tevékenykedett, ahol a tevékenységet Szávolovits Szabolcs szervezte. Az alacsony vízállás következtében az ártér szabadon bejárható volt, s így sok mindent találtak, de döntő többségben petpalackot. Szelektíven gyűjtötték a szemetet, külön a műanyag palackot, az üveget és az egyéb hulladékot. Így igazán „gazdag termést” takarítottak be az önkéntesek ezen a szemétszüreten. Jól dolgoztak a fiúklányok. Körülbelül háromszáz nagy zsáknyi szemét gyűlt össze, de a szállító cégtől kapott konténerbe csak egy része fért el. Bíznak benne, hogy a mellé elhelyezett zsákokban lévő, körülbelül tíz-tizenöt köbméternyit is elszállítják majd, s nem várják meg, amíg az idő vasfoga megeszi a zsákokat, és a szemét ismét visszakerül majd a folyóba. A résztvevőket a munka után finom őzpörkölt várta, amelyet a helyi vadásztársaság által felajánlott őzhúsból Szigeti Sándor és Karádi Péter főzött. A szemétszedés fizetségéül koncerteket is terveztek. A helyi zenészek, Karádi Áron, Sziegl Erik, valamint társaik, Gerdesits Máté, Pongrácz Benedek, Varga Benjámin alkotta formáción kívül az ügy iránti elkötelezettségből lelkesen vállalta a fellépést a nyáron alakult kecskeméti Jackie Jam, amely főleg blues, jazz, funky és swing dalokat játszik. Az esti, éjszakai szabadtéri zenés programot sajnos elmosta az eső. Az AztaKeservit. com aktivistái így beszorultak a kikötő épületébe. A szervezők elismerésnek tekintik, hogy a rendezvényen részt vett munkatársával Hankó Gergely, a fenntarthatóság iránt elhivatott Öko-Pack egyik vezetője.

Társult a földváriakhoz a SzkiTon Produkciós iroda négyfős stábja, akik inspirációt kaptak további filmes munkájukhoz, amellyel az ügy érdekében sajátos módon tudnak megszólítani embereket. Az AztaKeservit.com közösség tagjai – akikről nemrég lapunk is írt – nagyon köszönik mindenkinek, hogy egy napjukat a Duna megtisztítására szánták, s azoknak a földvári vállalkozóknak, közösségeknek, valamint civileknek, akik támogatták ezt a megmozdulást. Ferenczi Zsolt és társai a sikeres kezdeményezés után máris újabb tervekkel foglalkoznak. Már körvonalazódik egy kétnapos nyári rendezvény, a Természet Népe Fesztivál ötlete, amelyben zene és szemétszedés ismét összekapcsolódik. Talán ez lesz az egyetlen olyan, ilyen típusú rendezvény, amelyik után nem marad majd hátra összeszedendő szemét...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!