LoveBridge

2019.10.15. 16:00

Tabletre vitte a bridzset a magyar innováció

A bridzs az egyik legjobb szellemi sport – mondta a Vasárnap Reggelnek Bódis Gyula, a LoveBridge-et fejlesztő Visoft cég tulajdonosa és Talyigás Péter, a projekt vezetője.

Takács Eszter

Budapest 20190924 Bódis Gyula bridzs bajnok foto:Kallus György/VG

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Kallus György

Magyarországon 1945 és 1953 között nagyon sanyarú sorsa volt a bridzsnek. Rákosi Mátyás úri „hívságnak”, a burzsoázia sportjának tartotta, be is tiltotta, büntetés járt annak, aki játszotta. Mindeközben Nyugat-Európában középiskolai tantárgy volt – emelte ki Bódis Gyula. Ennek hála csak a 17 milliós Hollandiában legalább százezren űzik ezt a sportot, alkalmanként pedig 5-6 millióan játsszák. Hasonlóak az arányok a franciáknál is.

A keleti blokkban egyedül Lengyelországban nem volt betiltva a bridzs, ennek köszönhetően a most zajló világversenyen a lengyelek sorra verik a világot.

A kétévente megrendezésre kerülő világbajnokságot ezúttal szeptember elején Kínában tartották, és 2015 után idén ismét a lengyel válogatott lett a világbajnok – tette hozzá Talyigás Péter.

Itthon elsősorban klubokban és egyesületekben játsszák e kártyajátékot, a Magyar Bridzsszövetség pedig szervezi a bajnokságokat. 1A és 1B, valamint másod-, harmad, és negyedosztályban zajlanak a versenyek – emelte ki Bódis Gyula. A legtöbb játékos Budapesten van, de erős a mezőny Győrben, Nagykanizsán, Pécsett, Szegeden, Tatabányán is. Juniortól a felnőtt korosztályon át a seniorokig bárki indulhat a versenyeken, férfiak éppen annyian játsszák, mint nők.

Ma már ilyen is lehet egy bridzsverseny
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A nyugdíjas generációban egyértelműen több női játékos van, az ifjabb korosztályban ugyanolyan a nemi arány, a felnőttek között pedig sokkal inkább férfiak fordulnak elő. Amíg Amerikában folyamatosan nő a játékosok átlagéletkora – most már 70 feletti, – Magyarországon 60 feletti az átlagos regisztrált játékos, míg Kínában feltűnően sok a fiatal játékos. Ennek köszönhetően volt olyan ifjúsági világverseny, ahol a csapatok 80 százaléka kínai – mondta Talyigás Péter. Kínában a bridzs része az oktatási rendszernek, azonban egyáltalán nem az volt a motiváció, hogy kineveljenek egy új versenyző generációt, sokkal inkább kerestek egy olyan tevékenységet, ami minél több olyan dologra tanítja a gyerekeket, amik később az életben hasznosak lesznek. Például a gyors döntéshozatal, kudarctűrő képesség, vagy az, hogy csapatmunkában kell tudni gondolkodni.

A bridzset sokan bizonyos értelemben a sakkhoz hasonlítják, ami kétségkívül szintén kiválóan fejleszti a logikus gondolkodást, de sokkal statikusabb, mint a kártyajáték, nincs benne kommunikáció, nincsenek benne valószínűségek, hiszen a sakkban minden információ a rendelkezésünkre áll – magyarázták a szakemberek. Hozzátéve: a bridzs nem csak a fiatal generációra van jótékony hatással, hanem az idősebbeknek is kiváló lehetőség a szellemi leépülés ellen. Több tanulmány is kimutatta, hogy lényegesen kevesebb a demens a bridzsezni tudó idősek között.

Bódis Gyula szerint a játékot már 8-10 éves kortól lehet tanítani, de látványos eredményeket 13-14 éves kortól lehet elérni. Az alapokat, a szabályokat 20-25 perc alatt meg lehet tanulni, de nyolcszor négy óra szükséges ahhoz, hogy lassan valóban élvezetessé váljon a játék.

Bódis Gyula felidézte, hogy ő az első egyetemi évében a szocializmusban azért tanult meg bridzsezni, mert vonzotta a versenyzés és a külföldi kiutazás lehetősége, de az is boldoggá tette, hogy 19 éves fiatalként ötvenes-hatvanas úriemberek komolyan veszik, lehetőséget adnak neki a játékra. Bódis felidézte Kádár János bridzsel kapcsolatos „pálfordulását” is. A francia kommunista párt küldöttsége 1968 környékén Kádár Jánosnál járt, amikor a Gellért szállóban lakó elvtársaknak valami kellemes esti programot kerestek. A franciák mondták, hogy ők a mind a négyen jól tudnak bridzselni, ezért nagy élmény lenne számukra egy jó magyar csapattal szemben kiállni. Kádár, vallva a szocializmus hivatalos álláspontját, a bridzset a burzsoázia sportjának vélte, de elfogadta a tanácsadói véleményét, és néhány órán belül kért a titkosszolgálaton keresztül egy ütőképes, jól játszó hazai csapatot.

Mivel a munkánk a hobbink – mondja Bódis Gyula – néhány éve belekezdtünk a Lovebridge fejlesztésébe. Eleinte csak egy együttgondolkodás indult meg Macskásy Gábor sokszoros magyar bajnokkal, szoftverfejlesztővel, mivel

szerettük volna, ha tableten is lehetne játszani, nem csak kártyával.

Idővel és szerencsével pályázati pénzt is nyertünk, és belekezdhettünk a projektbe. Ebben a szakaszban már özönlöttek a jobbnál jobb ötletek, egyre több funkciót találtunk ki. Az egyik legfontosabb vívmánya a Lovebridge-nek, hogy az ún. „Vugraph” (közvetítő) komponens által akár élőben, akár utólag is követni lehet, hogy mi történt az egyes asztaloknál.

Azóta számos bemutatóversenyen szerepelt óriási sikerrel a fejlesztés, a Bridzs Világszövetség (WBF) képviselői is rendkívül pozitívan fogadták. Sokan a legmagasabb szintű bridzsben felbukkanó csalások elleni megoldást látják benne.

Ráadásul a fejlesztés szász százalékosan magyar és egyelőre nincs ismert külföldi konkurenciája.

Borítókép: Bódis Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!