E-SPORT

2019.10.03. 17:29

Szombaton lesz az első hazai FIFA20-verseny

A frissen átadott MTK Budapest Esport Arénában rendezik meg az első hivatalos magyarországi FIFA20 versenyt.

Forrás: Shutterstock

Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a pénzintézet tizenhat éve támogatja az egészségmegőrzést és a sportot, tavaly pedig a hazai e-sport mellé állt.

Dinamikusan fejlődik hazánkban is ez a sportág, amelyet a digitalizáció hozott el.

Tavaly négy óra alatt betelt a FIFA19-es verseny online nevezése,

a tavaszi magyar nemzeti e-sport bajnokságot pedig ötezren nézték a helyszínen és négyszázezren követték az interneten.

Igazi szurkolói hangulattal

Szegő Péter, a MTK Budapest e-sport szakosztályának vezetője arról beszélt, hogy a klub e-sport arénája méretét és technikai felszereltségét tekintve egész Kelet-Közép-Európában egyedülálló, 201 személyes nézőtérrel és hatalmas LED-panelekkel rendelkezik, így igazi, intenzív szurkolói hangulatot lehet teremteni benne.

A legjobb négy amatőr játékos az utolsó fordulóban négy meghívott profi versenyzővel – Molnár molnargabo Gáborral (DVSC), Szirtesi Gabinho Gáborral (Ajax Amsterdam), Novák gogetinho Dániellel (FTC) és Majorosi chris_maj Krisztiánnal (MTK) mérheti össze tudását.

A verseny összdíjazása több mint 300 ezer forint, az amatőr és az e-sportoló kategória külön-külön díjazásban részesül, a legjobbak 100-100 ezer, a másodikok 50-50 ezer forintot kapnak.

Rácz András, az MTK Budapest FIFA Pro Clubs játékosa kifejtette, a FIFA20 játék előnye az előző, 19-es verzióhoz képest, hogy lassabb a játékmenet, inkább az egyéni gyorsaságra épül, illetve nagyon érzékeny a játék a gombnyomásokra, ezért nehéz lesz begyakorolni. Az előző verzió inkább a vízilabdára hasonlított, a mostaniban sokkal élethűbb a játék – foglalta össze.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!