Megnéztük, kipróbáltuk

2019.06.18. 06:00

Ötkamerás Nokia: ez lenne a támadás a csúcsra?

Elődeihez képest kétségkívül kategóriát lépett a Nokia 9 PureView. A kérdés csupán annyi, hogy ezzel a produkcióval most melyik ligában játszik…

Forrás: Shutterstock

Hetekig kóstolgattuk, próbálgattuk a Nokia új csúcskészülékét, amit még az idei, februári MWC-n mutatott be a Nokia nevet tulajdonoló HMD Global. Mivel a készülék igazán hangzatos

újdonsággal, ötkamerás hátlapi lencsével állt elő,

a pazar megoldást örömmel fogadta a szaksajtó. Aztán sokaknak legörbült kissé az ajka.

Azt néztük meg, hogy a gyakorlatban minek lehet örülni a készülék tulajdonosainak, s milyen kompromisszumokat kell megkötniük. Kezdjük a legkevésbé tetszetős hírrel.

Pont az muzsikál gyengén, ami a legjobb lehetne benne

Sajnos, igen, a sok kamerától önmagában még nem lesz jobb a fotózás.

A PureView az öt, nem is akármilyen, hanem éppenséggel Zeiss által gyártott, kitűnő lencséjével nyilván azokat a felhasználókat szólítja meg, akiknek fontos szempont a fotózás.

Az öt egyébként ránézésre hat, mert hátulra egy besegítő, ToF kamera is kandikál. A Zeiss optikákból ( 12 megapixel, f/1,82) kettő RGB színszűrőt is kapott, három meg szűrő nélkül dolgozik.

Hiába Zeiss, ide egy erőmű kellene

Az öt, azonos képességű kamera akár forradalmian jó is lehetne, hiszen arra megy ki a dolog, hogy egyszerre exponálnak, s egyetlen, nagy dinamikájú fotóban egyesítik a képet.

És itt a baj, mert hiába az egyébként bőven elég robusztus, nyolcmagos Snapdragon 845 proci és az Adreno 630 képfeldolgozó, az említett mutatvány nekik is sok: csüggesztően hosszú idő telik el, mire az erős hardver összehozza a méretes fotót. Mint a digitális fényképezés hajnalán: a fotózandó esemény már rég lezajlott, mire a második felvételre készen állna a gép.

S mivel egyforma objektívekről van szó, nincs nagylátószög, vagy tele – viszont a (lassan, nagyon lassan) elkészült képpel csak jó megvilágítási viszonyok esetén lehetünk elégedettek.

Pedig remek hardvert kapott

Nem csak a motorháztető alá kapott jóságokat, hanem az 5,99 hüvelykes, 1440 x 2880 pixeles felbontású pOLED kijelző is kiválónak mondható: még erős napfényben is jól látható, tűéles, nagy betekintési szögű.

Ráadásul szinte kijelző az egész előlap, mivel az ujjlenyomat-olvasót a monitor alá rejtették. Ami nagyon tetszetős, divatos újdonság, csak éppen tízből ötször nem ismeri fel az ujjunkat. Nyomja erősebben, nyomja még erősebben, üzenget a mobil, de végül is inkább PIN-kóddal oldjuk fel szegényt.

Amikor már bekapcsolt, pattogva, gyorsan működik minden.

A vegytiszta droidos operációs rendszer, az Android One az említett processzorral, 6 GB RAM-mal, 128 GB tárhellyel zökkenőmentesen, sebesen teljesít minden feladatot (kivéve a saját kameráját). Kár, hogy az akkumulátoron már spóroltak: a Nokia 9 PureView a saját mezőnyében sovány, 3320 mAh-s kapacitással gazdálkodik.

Kinek ajánlott a Nokia 9-es használata?

Elsősorban talán annak, aki nem főként fotózni akar, hanem gyors, felszerelt, szép kijelzőjű mobilt keres, amin döccenés nélkül lehet programokat futtatni, internetezni, játszani. Aki exponálni csak nyugodtan, gondos beállítások (van nyers, RAW mód) után szokott, megfelelő fényviszonyok közepette jó képeket lőhet vele.

Ami az árát illeti, nehéz mezőnyben indult a készülék: a középkategóriánál drágábban, majdnem annyiba került, mint a sokkal jobb képességű Samsung, vagy Huawei telefonok.

Február óta azonban a (pár megszorítás ellenére is) jó készülék árcédulája a zug-GSM boltokban beállni látszik valós piaci értékére.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!