Katonai szabványok szerint

2020.01.23. 17:08

Okostelefon keményebb körülményekhez

Ez a strapatelefonok évadja: megérkezett a Cat S32.

Forrás: Shutterstock

Minap adtunk hírt az új Evolveo-ról. Most itt a hír, hogy tavasszal érkezik a Cat Phones legújabb okostelefonja, melyet kifejezetten a legkeményebb terepre terveztek.

Az új Cat S32 kialakításakor olyan tulajdonságokra helyezték a hangsúlyt, amik a felhasználói visszajelzések alapján fontosnak bizonyulnak ebben a szegmensben, úgy, mint hosszú üzemidő, strapabíróság, fényes, jól látható kijelző, mindezt megfizethető árkategóriában.

A Cat S32 okostelefonra szélsőséges körülmények között is számíthatunk,

hiszen valamennyi olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami a Cat telefonokat jellemzi. A készülék 4200 mAh-s akkumulátort kapott, amit az IP68 szabványnak is megfelelő por- és vízálló készülékház fed. A fényes, 5,5 hüvelykes, HD+ 18x9 kijelzőt karcálló DragonTrail Pro Glass védi, ami akár szikrázó napsütésben is jól látható, az érintőképernyő pedig vizes kézzel vagy kesztyűben is könnyen használható.

A készülék teszteken bizonyította strapabíróságát.

Számos alkalommal ejtették le 1,5 méteres magasságból acél felületre,

beleértve a készülék minden oldalát és a sarkait is, vízállóságát pedig 1,5 méter mélységig tesztelték 35 percig. A Cat S32 okostelefon megfelel az ML SPEC 810G katonai szabványnak, amely garantálja, hogy a készülék nem mindennapi helyzetekben is megállja a helyét.

A többi Cat Phones termékhez hasonlóan rezgés- és rázóteszteknek vetették alá, és tesztelték extrém magas és alacsony hőmérsékleten, esőben és sós párás körülmények között.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!