Erősíti a gazdaságot

2020.05.29. 12:30

Meg kell tanulni használni a mesterséges intelligenciát

A magyar vállalatok negyede tekinthető érett mesterséges intelligencia felhasználónak.

Forrás: Shutterstock

Az előnyök kiaknázásához ugyanakkor elengedhetetlen a dolgozók képzése, amit egyre több vezető belát.

Erről beszélt Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a cég legfrissebb globális felmérése alapján.

Hozzátette: azok a vállalatok vészelik át a legkönnyebben a járványhelyzet okozta gazdasági megrázkódtatást, amelyek egy időben vezetik be a mesterséges intelligenciára épülő új technológiákat és gondoskodnak a munkavállalóik képzéséről.

Kutatások szerint az MI a következő tíz évben 14 százalékkal növeli a globális gazdasági teljesítményt.

A Világgazdasági Fórum (WEF) adatai szerint a következő két évben a világban 75 millió munkakört vált ki az automatizálás és az MI, ugyanakkor 133 millió munkahelyet teremt. A folyamat már elkezdődött, a cégeknek ki kell fejleszteni a saját technológiájukat, szoftveres képességüket.

Kiss Zoltán, a Microsoft felhőszolgáltatás üzletág igazgatója kiemelte: a kutatás szerint a magyarországi cégek kiemelkedőnek számítanak abban, hogy hol tartanak az MI alkalmazásában.

Valamivel a világátlagot meghaladó, közel 25 százalékos a magukat érett mesterséges intelligencia felhasználóként jellemző vállalatok aránya,

azaz az MI a munkafolyamatok, a szolgáltatások és termékek integráns részét képezi. Vezetőik kétharmada szerint nőtt a működésük hatékonysága és a vevőik elégedettsége.

Azoknál a cégeknél, ahol már korábban bevezették a mesterséges intelligenciát, az összes vizsgált ország átlagában a dolgozók 65 százaléka már részesült valamilyen MI-képzésben, Magyarországon pedig a dolgozók közel fele.

Globálisan a dolgozók 38 százaléka, Magyarországon 25 százaléka szerezte meg az MI-hez szükséges tudást a kutatás szerint. Kitért arra, hogy míg a világ átlagában, vagy éppen Németországban minden második nagyvállalatnál már futnak ezek a képzések, addig Magyarországon a cégek 30 százalékánál vannak folyamatban. Bíztatónak nevezte, hogy 60 százalék tervezi a beindításukat.

Az MI alkalmazásával járó hatékonyságjavulásra példaként említette a Nemzeti Audiovizuális Archívumban elért 80 százalékos időmegtakarítást, a kutatók 1 kép digitalizálására fordított idejében, akik a felszabadult időben így mélységi elemzést végezhetnek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!