Amit az online hoz

2020.09.03. 11:52

Meddig tart a koronavírus hatása az e-kereskedelemre?

Az év első hat hónapjában bruttó 355 milliárd forint értékben költöttünk a hazai webáruházakban.

Forrás: Shutterstock

A koronavírus-járvány hatásaként jelentősen megnőtt az online vásárlási kedv, így gyorsult az online kiskereskedelmi szektor növekedése is: az év első hat hónapjában az összesített belföldi online forgalom meghaladta a bruttó 355 milliárd forintot, ami

közel 35%-os bővülés 2019 azonos időszakához viszonyítva.

Leginkább az élelmiszerek, a drogériai és háztartási cikkek, az otthon, kert és barkács termékek, valamint a számítástechnikai eszközök iránt ugrott meg az online kereslet – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu friss kutatásából, mely a hazánkban működő webáruházak körében készült.

A koronavírus nagyot lendített az első félév forgalmán

A járvány online kereskedelemre gyakorolt hatása közvetve már az év első negyedévében is érezhető volt, azonban a járvány hivatalos hazai megjelenését követően, 2020. második negyedévére vált igazán meghatározóvá. Ennek köszönhetően 2020 első félévének online forgalma 34,8%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, elérve a bruttó 355,1 milliárd forintos szintet – ezzel a mögöttünk álló időszak az elmúlt 5 év leggyorsabb növekedését hozta. A félév eredményein belül az első negyedév 21%-os, míg a második negyedév önmagában is impozáns 47%-os bővülést produkált, ami jócskán meghaladja a GKI Digital korábbi – második negyedévre kalkulált – 34%-os bővüléssel számoló prognózisát.

A növekedést előrehozott, átterelt és előre nem tervezett, extra költések is gyorsították.

Az online szektor látványos növekedését több termékkategória megnövekedett népszerűsége okozta.

Bizonyos kategóriák online kereslete kifejezetten a járványhelyzet miatt lendült fel (élelmiszerek, tisztítószerek, vitaminok, gyógyszerek és egyéb FMCG termékek), míg más kategóriákban a digitális oktatás, távmunka okozott megnövekedett keresletet tavasszal (műszaki cikkek, laptopok, számítástechnikai kiegészítők).

Ahogy teltek a hetek, sorra jelentek meg újabb és újabb igények: az otthonléthez kapcsolódó bútorok, kényelmes ruházat, lakásfelújításhoz, kertrendezéshez szükséges eszközök, valamint sportszerek forgalma nőtt meg.

Az online áruházakban az év első felében tapasztalható többletforgalom jellemzően három különböző vásárlói magatartás eredménye:

Átterelődés: a megnövekedett kereslet nagy része a hagyományos üzletekből csatornázódott át – részben az élelmiszerboltokból, másrészt a bezárt, vagy csökkentett munkarendben működő áruházakból.

Előrehozott költés: a forgalom másik része tervezett, de előrehozott vásárlás: ide tartoznak például a különböző szórakoztató elektronikai cikkek (TV-k, játék konzolok, otthoni okos eszközök).

Előre nem tervezett, extra költés: azon része az online vásárlásoknak, melyek valójában pluszt jelentettek a kereskedőknek, mert ha nem jött volna a járványhelyzet, nem kellett volna megvásárolni (ilyenek például az otthoni munkához és digitális oktatáshoz kötődő számítástechnikai eszközök, otthon is használható sporteszközök, továbbá például a jelentős mennyiségben vásárolt vitaminok, fertőtlenítőszerek, gumikesztyűk és maszkok).

Az online FMCG szektor bővülése a leglátványosabb

A járvány következtében leginkább az online FMCG szektor tudott bővülni, az online élelmiszerek, drogériai és háztartási cikkek piaca 2020 második negyedévében – április, május, június során – +84%-kal növelte a forgalmát 2019 azonos időszakához mérve.

A napi fogyasztási cikkek mellett látványos növekedést ért el az otthon, a lakberendezés, illetve a kert és barkács kategóriák termékei iránti kereslet is. Ez a szegmens év-év alapon +54%-ot bővült a második negyedév során.

A legnagyobb bővülés tekintetében harmadik helyen a számítástechnikai termékek köre zárt, ennek a szegmensnek a forgalma +51%-kal haladta meg a tavalyi év eredményeit.

Jól vizsgázott a logisztikai szektor

Az online rendelések kézbesítésében a megnövekedett csomagszámok mellett az online kézbesítési preferenciák változása okozta a legnagyobb változást 2019 hasonló időszakához képest. A vírus hatására a vásárlók „visszatértek” a házhoz szállításhoz, miközben a csomagautomatákat leszámítva csökkent a csomagponti és személyes átvételek száma és forgalma.A megnövekedett csomagszám, és a karácsonyt idéző, sőt meghaladó napi volumenek ellenére nem voltak sem a járvány elején, sem a második negyedév során fennakadások a kiszállításokban. Ez többek között annak is köszönhető, hogy az ágazatot évekig sújtó munkaerőhiány, egyik napról a másikra megoldódott és rengeteg kék galléros pozícióból érkeztek a logisztikai cégekhez futár-jelöltek, illetve az otthon tartózkodó ügyfelek és a kiürült utak is nagyban hozzájárultak a sikeres és gyors kézbesítéshez.

Mivel a futárcégek csomagszortírozó központjaiban több műszakban egyszerre sok száz ember dolgozik, az országot pedig több ezer futár járja címről címre, a logisztikai szereplők még a webáruházaknál is nagyobb felelősséggel vettek részt a járvány elleni harcban. Többek között a csomaglogisztikai ágazat gyors reakciójának és az általuk fejlesztett érintés- és érintkezésmentes csomagátvételi megoldásoknak is köszönhető az online kiskereskedelmi szektor eddigi, látványos bővülése.

Mi lesz az év második felében?

Miután a kormány június második felében megszüntette a veszélyhelyzetet, romlottak a webáruházak konverziós mutatói is, azaz – a tavaszi felfokozott állapotról – csökkent a vásárlási kedv. A GKI Digital jelenlegi várakozásai szerint a harmadik negyedévben már

nem várható az előző 6 hónaphoz hasonló, rekord magas bővülés az online szektorban.

A lakosság általános közérzete, és a szűkülő, kiürülő családi kasszák összességében a teljes piacot tekintve mindenképpen egy visszafogottabb év végi költést vetítenek előre.

Ugyanakkor az év hátralevő négy hónapjának forgalma – beleértve a karácsonyi szezon forgalmát is – nagyban függ a koronavírus második hullámának erősségétől, valamint az arra adott kormányzati reakcióktól is: az üzletekre vonatkozó esetleges korlátozások (idősávos vásárlás, nyitvatartások korlátozása), a távmunka és a digitális oktatás újbóli bevezetése a jelenlegi előrejelzésekkel szemben akár nem várt fordulatokat is eredményezhet az online kiskereskedelmi piacon.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!