Járvány

2020.02.08. 12:00

Már az Ericsson is lemondta a részvételt a Mobil Világkongresszuson

Nem vesznek részt a barcelonai MWC-n, a távközlési szakma legrangosabb nemzetközi seregszemléjén, a gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány miatt.

Forrás: Huawei

A mobil távközlési berendezéseket gyártó svéd vállalat pénteken közölte, hogy túl nagyok az egészségügyi kockázatok,

nem tudja garantálni sem alkalmazottai, sem pedig látogatói biztonságát,

ezért inkább lemondta a nemzetközi kiállításon való részvételt.

Nem az Ericsson az első cég, amelyik inkább kihagyja a világkongresszust.

Az LG Electronics dél-koreai vállalat már szerdán bejelentette, hogy az új koronavírus által okozott járvány miatt nem vesz részt a barcelonai kiállításon.

A kínai nagyvállalatok közül azonban a Huawei Technologies és a ZTE is fenntartja részvételi szándékát, de óvintézkedéseket tett, egyebek között

arra utasítva az egészségügyi kockázatoknak kitett alkalmazottait, hogy vonuljanak karanténba

vagy bízzák meg európai kollégáikat a szervezéssel.

Idén február 24. és 27. között tartják a mobil iparág legjelentősebb seregszemléjét, a Barcelonában évente megrendezett Mobil Világkongresszust, amely általában több mint százezer látogatót vonz.

Lemondani a részvételt nem könnyű döntés, mert egy stand felállítása akár dollármilliókba is kerülhet. A nagyvállalatok számára presztízskérdés, hogy a legjobb helyeket szerezzék meg.

A Mobil Világkongresszus szervezője, a mobil szolgáltatók nemzetközi szakmai szervezete (GSMA) sajnálatának adott hangot az Ericsson döntése miatt, de jelezte, hogy nem változtat tervein, a rendezvényt megtartják.

Borítóképünk a tavalyi MWC-n, a Huawei standján készült

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!