Karácsony előtt

2019.11.28. 13:05

Kiemelten ellenőrzi a magyar webáruházakat a fogyasztóvédelem

Egész novemberben vizsgálódik a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT-laborja.

Forrás: Shutterstock

Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a karácsonyi időszakban a hagyományos magyarországi üzleteket is kiemelten ellenőrzik.

Az eddigi hatósági ellenőrzések alapján

eljárás indult megtévesztő hirdetések miatt, továbbá az árképzésben is előfordultak hiányosságok.

A próbavásárlások alapján a szállításoknál is tapasztaltak késéseket, a meghirdetett szállítási határidőt gyakran nem tudják betartani, az érintettek emiatt is számíthatnak fogyasztóvédelmi eljárásra.

A legtöbb panasz is a szállítással kapcsolatban érkezett a hatósághoz – tette hozzá.

14 napig elállhatunk a vételtől

A helyettes államtitkár arra hívta fel figyelmet, hogy internetes rendelésnél fontos ellenőrizni a vevőknek a webáruház elérhetőségeit, a fizetési lehetőségeknél pedig érdemes az utánvétet választani. Emlékeztetett, hogy az online vásárolt termékekre 14 napos elállás vonatkozik.

Közölte: az elmúlt 3 évben több mint 2300 webáruházat ellenőriztek, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így sikerült visszaszorítani a jogsértések arányát.

Bencsik Balázs, a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének vezetője arról beszélt, hogy

a hitelkártyákat érintő csalások a legsúlyosabbak.

Az online vásárlásoknál a támadók pénzszerzésre és a pénzügyi valamint személyes adatok megszerzésére törekednek. A kiberbűnözők hamis oldalakat hoznak létre, ezek neve a címsorban a megszokottól eltérő karaktereket tartalmazhat, amit fontos lenne felismerni. A kibervédelmi intézet külön honlapot üzemeltet a legfontosabb tudnivalókról az internetes vásárlásokhoz.

Az adathalászat folyamatosan nő, az idén novemberig 50 százalékkal megnőtt az adathalász incidensek száma 2018-hoz képest, közel kétezer esettel foglalkoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!