Élmény és tudás

2020.09.23. 15:14

Indul a nevezés a legnagyobb országos IT versenyre

Elindult a regisztráció a legnagyobb hazai IT versenyre, ahol 21+1 kategóriában mérettetik meg magukat az informatika szerelmesei.

Forrás: Shutterstock

A többek között fejlesztési, IT biztonsági, tesztelési, üzemeltetési kihívásra vágyók mellett azoknak is érdekes lehet a verseny, akik egyelőre csak gondolkodnak a karrierváltáson IT irányba. Újdonság, hogy külön kategóriával várják azokat, akik informatikai érdeklődésük mellett gazdasági ismeretekkel is rendelkeznek.

Az Országos IT Megmérettetésen október 22-től hét héten át hazai informatikai vállalatok szakértői által összeállított kérdéssorokat oldanak meg az online versenyen résztvevők.

Idén teljesen új versenyzői felülettel készülnek a szervezők, ahonnan elérhetőek lesznek a forduló feladatlapjai, illetve az eredmények is nyomon követhetőek lesznek.

Elindult az ingyenes előregisztráció, szeptember 30-ig nevezési díj megfizetése nélkül tudnak regisztrálni az érdeklődők. A résztvevők nevezhetnek egy, de akár mind a 21 + 1 kategóriában.

A legrangosabb elismerést, azaz a „Magyarország legsokoldalúbb informatikusa” címet az a versenyző kapja, aki a legtöbb kategóriában összesítve a legjobb eredményt éri el. Természetesen az élmény és a saját tudás felmérése mellett, valamennyi kategória győztese díjazásban részesül.

Az Országos IT Megmérettetésre jelentkezni 2020. október 21. éjfélig van lehetőség.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!