Nem hiszem el!

2021.01.20. 11:48

Íme, a világ Darwin-díjas jelszavainak idei toplistája

A leggyengébb jelszavak toplistán tündöklő megoldások évről évre beleégnek az ember retinájába.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Már megint admin, password, és 12345? Igen, a jelszóválasztó emberiség jelentős hányada most sem képes erős jelszót választani, nem szorong emiatt, nem szeret ebbe túl sok figyelmet, energiát fektetni – mondhatni passwordpata.

Itt lehet megnézni a Nordpass 200-as listáját.

A tavaly NordPass gyűjtés 500 millió jelszó elemzéséből hozta ki a helyezéseket: az akkori első három helyezett az „12345”, az „123456” és az „123456789” voltak, de jól futottak még a „test1”, a „password”, a „qwerty”, az „111111” és számos hasonlóan szánalmas próbálkozás.

Eltelt egy újabb esztendő, a homeoffice-szal, karanténnal és kijárási korlátozásokkal. Ha most arra keressük a megfejtést, vajon javult-e jelszó fronton a szellem ereje, és az óvatosság,

a rövid válasz „nem”, a hosszú válasz pedig, hogy „egyáltalán nem”.

A toplistán szórakoztató kattintással közelebbről is szemügyre venni a „Time to crack it” oszlopot, ami azt jelzi, mennyi idő alatt lehet ezeket a „jelszavakat” feltörni – leginkább másodpercek alatt. Persze tegyük rögtön hozzá, hogy az ilyen kigyűjtéseket pont azok nem olvassák, akiknek pedig talán a legjobban kéne.

A 2020-a év nagy befutói a helyezés sorrendjében: „123456”, „123456789”, „picture1”, „password”, „12345678”, „111111”, „123123”, „12345” és „1234567890”. A listában lejjebb görgetve sem biztatóbb a helyzet: „qwerty”, „000000” és megannyi szokásos szereplő látható.

Az Antivírus Blog tanácsai szerint jelszóválasztásnál általában a hosszabb a jobb; legyen minden helyszínen egyedi, különböző; érdemes tudni, hogy

jelenleg 12 karakter felett ugrik nagyságrendet a feltöréshez szükséges időigény;

ahol csak lehet, használjuk ki a többfaktoros autentikációt, ne hagyatkozzunk a jelszóemlékeztetőkre; időközönként cseréljünk jelszót látható, érzékelhető incidens nélkül is – ezek talán a leghasznosabb intelmek.

A Have I been Pwned adatbázisában most, 2021. januárjában 10.4 milliárd lopott/kiszivárgott jelszó szerepel.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!