Nem látja, de megtudja

2019.03.25. 11:44

Bemutatjuk szoftveresen a hét alapvető emberi érzelmet (videó)

Az érzékeinkkel játszik a mesterséges intelligencia: másodpercek alatt tájékoztat a partnerről.

A Magyarországon élő közel 80 ezer látássérültre hívja fel a figyelmet a Huawei.

Mint már beszámoltunk róla, az Orlai produkcióval meg is hackelték a Belvárosi Színház előadását, hogy érzékeltessék, mennyire nehéz látás híján érzékelni. Egyúttal felhívják rá a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia – például az okostelefonokban – már a hétköznapokban is tud segíteni.

Neves színészek közreműködésével, hét különböző szituációban mutatják meg társadalmi érzékenyítő kampányuk lezárásaként a látható és hallható érzelmek közötti különbséget.

A művészek a Huawei mesterségesintelligencia-alapú okostelefon-alkalmazásának segítségével rövid videókban szemléltetik a hét alapérzelmet. Ezek: boldogság, szomorúság, meglepettség, düh, félelem, undor, megvetés.

Boldogság:

Szomorúság:

Meglepettség:

Félelem:

Düh:

Undor:

Megvetés:

A hét rövid videó bemutatja az emberi alapérzelmeket, amelyeket a művészek hangjuk segítségével állítanak kontrasztba az arcukon megjelenő, valós reakciókkal.

Azokra irányítják a figyelmet, akik számára a mindennapokban nehézséget okoz a látható érzelmek felismerése.

Működés közben látható a Facing Emotions alkalmazás, amely a Huawei Mate 20 Pro okostelefon MI-képességeinek köszönhetően pár másodperc alatt képes megállapítani, hogy a beszélgetőpartner arcán igazából melyik érzelem tükröződik az említett hét legmarkánsabb emberi emócióból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!