Amerikai-kínai kutatócsoport

2019.02.18. 22:05

A robotorvosok pontosabbak, mint a kezdő doktorok

Megbízhatóan diagnosztizálja a mesterséges intelligenciával dolgozó rendszer a gyerekeknél és fiataloknál fellépő betegségeket.

Forrás: Shutterstock

A mesterséges intelligencia (MI) jobb eredménnyel végzett, mint a fiatal, tapasztalatlanabb orvosok – derült ki az elektronikus egészségügyi adatokkal végzett összehasonlító vizsgálatok során.

A Csang Kang, a Kantoni Orvosi Egyetem tudósa által vezetett amerikai-kínai kutatócsoport a Nature Medicine című szaklapban mutatta be az eredményeit. A tanulmány bizonyította, hogy egy MI-rendszer beszéden alapuló adataival jó eredményeket képes elérni.

A program segítheti az orvosokat nagy adatbázisok kezelésében és abban a döntésben, hogy melyik pácienst kell a legsürgősebben kezelni, olvasható a Vasárnap Reggel című lap legutóbbi számában.

Hatalmas adatmennyiség elemzéséből derült ki

A rendszer emellett segítheti az orvosokat az összetett vagy ritka betegségek diagnosztizálásában is.

Ilyen esetekben ugyanis sok orvos csak kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. A tudósok a rendszert nagy adathalmazon gyakoroltatták és tesztelték, mely 1,362 millió, 0-18 éves páciens 101,6 millió adatából állt. A fókusz az óvodás korú gyerekeken volt. Az adatok a kantoni női és gyermekkórház 2016 januárja és 2017 júliusa között kezelt betegeitől származtak.

A rendszert húsz orvos vizsgálataival hasonlították össze, öt csoportba osztották őket. A csoportok egymástól kompetenciában és a klinikai gyakorlati tapasztalatban különböztek. A pontosságot és a találati arányt ötvöző mértékegység szerint az MI-rendszer 0,885 ponttal jobb eredményt ért el, mint a két tapasztalatlanabb orvoscsoport, de rosszabbat, mint a másik három csoport.

A MI kihívásai az Egyesült Államokban is a kutatások fókuszába kerültek

Ezzel egy időben az Egyesült Államokban Donald Trump rendeletet írt alá a mesterséges intelligencia kutatásáról.

Az amerikai elnök ebben arra utasította a szövetségi kormányzati hivatalokat és ügynökségeket, hogy – kiemelt fontosságúnak tekintve a mesterséges intelligencia (angol betűszóval: AI) fejlesztését – bocsássanak rendelkezésre nagyobb erőforrásokat és biztosítsanak több beruházást a kutatás-fejlesztéshez, tegyék lehetővé szélesebb körben a hozzáférést a szövetségi adatbázishoz és számítógép-kapacitásokhoz, kínálják a megfelelő képzési programokat, ösztöndíjakat, továbbá készítsék fel az embereket a mesterséges intelligencia új korszakára.

A Fehér Ház szerint a mesterséges intelligencia fejlesztése „kulcsfontosságú a jövő iparágainak megteremtéséhez”, például önjáró autók és ipari robotok gyártásához, betegségek diagnosztizálására alkalmas algoritmusok megalkotásához.

Az elnöki rendelet célja, hogy megőrizze az Egyesült Államok jelenleg meglévő előnyét a mesterséges intelligencia kutatásában és fejlesztésében. Elemzők és a tudományos élet szereplői ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy Amerika még mindig világelső az AI terén, de más országok is erőteljesen beruháznak, és felzárkózóban vannak.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!