Így vásárolunk tévét

2021.11.07. 15:00

Nem mindegy, de azért naaagy legyen

A Samsung legfrissebb hazai kutatásából kiderül, a megkérdezettek közel fele minél nagyobb képernyőt választott.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A bevásárlókosarakba került készülékek harmada már 2020-ban is legalább 43 colos volt, ez a trend az otthon töltött idő alatt vásárolt TV-k esetében is megfigyelhető, ugyanakkor a vírushelyzet okozta nehézségek magasabb fokú tudatosságra is ösztönözték a magyar felhasználókat. A választásnál továbbra is fontos szempont, hogy a készülékeken elérhetők legyenek a különféle okos funkciók. A válaszadók háromnegyede aktívan használja ezeket, emellett idén előtérbe került az energiatakarékosság és a garancia kérdése is.

A felhasználói igények változásával párhuzamosan nőtt a televíziók szerepe a magyar háztartásokban. A mai készülékeknek az eredeti funkcióján túl már számos egyéb feladatnak is meg kell felelnie, a válaszadók 43 százaléka szerint

a jövőben pedig még több mindenre használjuk majd a tévéket.

Ahhoz, hogy a szórakoztatáson kívül a munkához vagy akár az otthoni tanuláshoz is megfelelő készülékre találjanak, sokan vásároltak új televíziót, az elmúlt két évben a megkérdezett magyarok 38 százalékához került új TV. A költekezési kedv ugyan jellemzően csökkent a válaszadók körében, 37 százalék nem tervez új szórakoztató elektronikai készüléket beszerezni a következő egy évben, azonban azok között, akik még vásárolnának, a televíziók a legnépszerűbbek.

Legtöbben az első tévékészüléküket szeretnék megvásárolni, a 18 és 24 év közöttiek 28 százaléka venne új készüléket a következő 12 hónapban. Kétszer annyi férfi tervez tévévásárlást, mint nő, és a magyarok közül többen vennének TV-t (16%), mint okostelefont (14%), laptopot (12%) vagy játékkonzolt (4%).

Minél nagyobb képátlót, minél kedvezőbb feltételekkel

A magyar felhasználók számára az egyik legfontosabb szempont a képminőség, illetve azon belül a felbontás. 2020-ban ezt emelték ki a legtöbben. Ez a tendencia idén sem változott, a megkérdezettek 71 százalékának fontos, hogy minél nagyobb felbontású képet láthasson nap mint nap. Lényeges különbség, hogy a tavalyi adatok még azt mutatták, a felhasználók 40 százaléka vásárolt új tévét kifejezetten az okos funkciók miatt, idén már csak 33 százalék számára volt ez az első számú szempont. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy a felhasználók nagy részének már okostévéje van, a felmérés szerint a készülékek közel 80 százaléka ide tartozik.

Továbbra is kiemelkedő a képernyő méretének jelentősége, a megfelelő képátló mindkét évben a fontossági lista első öt helyének valamelyikén végzett.

Természetesen megfigyelhető a COVID-hatás is, hiszen míg tavaly a válaszadók akár felének is fontos volt például a színhűség vagy a képfrissítési gyakoriság az új televízió kapcsán, idén ezek kevésbé, míg a hatékonyság éppen fontosabb lett a vírushelyzet miatt. A magyarok több mint harmada (36%) ezért figyelt jobban az energiahatékonyságra, közel fele (48%) pedig az árat gondolta át, amely az elmúlt évben a legfontosabb döntési tényezővé vált.

Gondolunk a jövőre is

A tudatos gondolkodás nem csak az árak alaposabb megfigyelésében vehető észre, több olyan szempont vizsgálata is megelőzi az új tévék vásárlását, amely a 2020-as kutatás alapján tavaly nem volt még jellemző. A hatékonyság és a fenntartható működés is kiemelkedő szerepet játszik a döntésben,

a 35 és 55 év közötti felhasználók átlagosan 45 százalékának például kifejezetten fontos, hogy milyen energiaosztályba tartozik az új készülék.

Ugyanebben a korosztályban meghatározó szempont a termékekre vonatkozó garancia, ezt ma már az összes válaszadó 40 százaléka nagyon fontosnak tartja a döntésnél. Természetesen a hosszabb távon gondolkodóknak fontos, hogy a tévéjükön elérjék az online tartalmakat vagy alkalmazásokat, ezt jól mutatja, hogy a megkérdezettek közel 60 százaléka továbbra is figyelembe veszi a vásárlás előtt az okos funkciók meglétét.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!