Eljött a nap

2021.10.05. 12:18

Megérkezett, letölthető, telepíthető a Windows 11!

Az elkötelezett Windows-fanok nekiugorhatnak, mások talán jobb, ha várnak még egy keveset a telepítéssel.

Forrás: Shutterstock

Miközben a webes közfigyelem a Facebook és a tulajdonában lévő Instagram, Whatsapp eddigi legnagyobb leállására terelődött,

a Microsoft diszkréten, ünnepi petárdák durrogtatása nélkül közzétette a Windows 11-et,

2015, azaz a Windows 10 operációs rendszer megjelenése óta látott legnagyobb újítását.

Ünneprontás nélkül érdemes számolni azzal, hogy az ilyen méretű váltások esetén szinte minden alkalommal – nem csak a Microsoft-termékek esetén – kezdetben előfordulnak kisebb-nagyobb galibák. Ezért – bár akár most rögtön bele lehet vágni jogszerűen a frissítésbe – maga a Microsoft is azt tanácsolja, hogy

várjuk meg a Windows Update szolgáltatáson keresztül érkező értesítést arról, hogy a frissítés készen áll a számítógépünkhöz.

Itt ellenőrizhetjük, megfelel-e a Microsoft specifikációinak, azaz, hogy a PC-nk alkalmas-e a Windows 11 futtatására.

Most a Windows 11 háromféleképpen szerezhető be: telepítési segédszoftverrel, rendszerindító USB vagy DVD készítésével, lemezkép (ISO) letöltésével.

1. Windows 11 telepítési segéd

Ez a legjobb megoldás a Windows 11 telepítésére az általad éppen használt eszközön. A kezdéshez itt kattintsunk a Letöltés most lehetőségre.

2. Adathordozóval

Ha telepítési adathordozósegítségével kívánunk telepíteni, akkor olvassuk át a Windows 11 telepítési adathordozó létrehozása című részt ezen az oldalon.

3. Lemezkép (ISO) letöltése

Ez a lehetőség azokra a felhasználókra érvényes, akik rendszerindító telepítési adathordozót (USB flash-meghajtó, DVD), illetve virtuális gépet (.ISO-fájl) kívánnak létrehozni a Windows 11 telepítéséhez. Ennek keretében egy többpéldányos ISO-fájlt tölthető le, amelynél a megfelelő kiadás feloldása a termékkulcs használatával történik.

Bármelyik telepítési módszert választjuk is, vagy kivárjuk a Windows Update-n érkező frissítést, mindenképpen javasolt előbb az összes fontos fájlt, telepítőt, adatot, képet, jelszót egy külön adathordozóra, netán felhőbe kimenteni.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!