Pécsi egyetem

2020.12.14. 18:00

Hőkomfortmérő bábuval kutatják az ideális hőmérsékletet

Segíti a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) szakembereit az ideális épülethőmérséklet kutatásában.

Forrás: Shutterstock

A 22 zónára osztott, felnőtt ember nagyságú, úgynevezett termikus bábu képes folyamatosan és pontosan mérni, mennyi fűtőteljesítmény szükséges a testfelületi hőmérséklet tartásához.

Az Emberi erőforrásfejlesztési operatív program (Efop) 50 millió forintos keretéből beszerzett és a műszaki karra a minap megérkező speciális eszköz képes jelezni és mérni azt is, hogy egy ember a mérési körülmények között mennyi hőt adott volna le, azaz, hogy

esetleg fázott-e, vagy melege volt.

Az új eszköz – amellyel az emberi test hőleadását is képesek rögzíteni – méri továbbá a ruházat hőszigetelési értékét is, míg egy tartozék szoftver kiszámítja a hőkomfort mérőszámokat. Mindezeken túl a mérőbábu a tartozék berendezéssel légzésszimulációra is alkalmas, be- és kilégzés az orron és, vagy a szájon keresztül. Ennek köszönhetően – írták az intézmény közleményében – a közelben lévő szellőzőberendezések működése is ellenőrizhető.

Fülöp Lászlót, a PTE MIK épületgépész- és létesítménymérnöki tanszékének tanárát idézve jelezték, hogy a hőkomfort elsődleges összetevője maga az ember, akinek tevékenysége meghatározza a belső hőfejlődést, a ruházat pedig a hő és a pára leadását.

A szakember kiemelte, hogy a megfelelő hőkomfort a munkavégzés és a pihenés minőségére is hatással van, ezért egy megfelelően kialakított épületben kevesebb a megbetegedés is. Mint jelezte, a komfortmérések egy része elvégezhető emberekkel, kérdőíves módszerrel, de hosszútávú vagy extrém terhelésekkel járó mérésekre sokkal jobban alkalmazható a most beszerzett termikus mérőbábu.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!