Szeptemberi start

2019.06.14. 10:16

Vitatkozunk, háborúzunk – Kínában meg elindul az 5G mobilszolgáltatás

A China Mobile, az ország legnagyobb mobilszolgáltatója szeptemberre tervezi az ötödik generációs mobilinternet-szolgáltatás elindítását Kína negyven városában – írta a China Daily.

Forrás: Shutterstock

Az amerikai kereskedelmi minisztérium még május közepén feltette a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

90 napos határidő letelte után azok a készülékek, amelyeken jelenleg nem futnak a Google szoftverei, nem kaphatják meg az operációs rendszert, valamint a Gmailt, Google Térképet és társait is. A Facebook azonnal megtagadta a közösségi oldal alkalmazásának előtelepítését a Huawei készülékeire.

Hatalmas piaci károkat okoztak a kínai nagyvállalatnak

Ellenben Kína halad tovább: azzal egy időben gyorsította fel az 5G hálózatok kiépítését, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.

Washington vádjai szerint a Huawei hálózati berendezései lehetővé teszik a kínai hírszerzésnek, hogy hozzáférjen az adatforgalomhoz.

Az ügyfelek száma alapján globálisan is elsőnek számító vállalat már fogadja a pályázatokat az 5G hálózat kiépítésének az idei évre tervezett első szakaszára. A projekt a cég előzetes becslései alapján 19,26 milliárd jüan (793 milliárd forint) költséggel jár.

A China Mobile korábban 17 milliárd jüanra becsülte a beruházás értékét, vagyis jelentősen növelte a forrásokat annak érdekében, hogy minél előbb kiépíttesse a szupergyors hálózatot.

Már javában tesztelnek

A vállalat június 10-én írta ki a pályázatot a hálózat kiépítésére, majd egy nappal közölte, hogy júliusban 10 ezer 100 darab okostelefont vásárol öt hazai gyártótól az 5G hálózat tesztelésére.

A cég a China Daily-nek úgy nyilatkozott, hogy 5000 telefonkészüléket a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattól szerez be. A tesztelésre szánt készülékeket nem fogják kereskedelmi forgalomba hozni.

Kína június 6-án adott ki kereskedelmi engedélyeket az 5G mobilszolgáltatásokra vonatkozóan a három legnagyobb belföldi telekommunikációs szolgáltatónak (China Mobile, China Unicom és China Telecom), valamint a kínai állami rádió- és televízióállomásokat összefogó China Broadcasting Networknek.

Év végéig legalább negyven város kap 5G-t

A China Unicom és a China Telecom közölte: az idei év végéig legalább 40 város lefedését tervezik az 5G szolgáltatások kiépítésével.

A Kínai Információs és Kommunikációs Technológiai Akadémia jelentése szerint az 5G technológia 2020 és 2025 között mintegy 10,6 ezer milliárd jüan (439 ezer milliárd forint) gazdasági teljesítményt generálhat, továbbá 3 millió új munkahely létrejöttét segítheti elő.

Bár Dél-Koreában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Nagy-Britanniában az idei év második negyedévében már elindítottak egyes 5G szolgáltatásokat, Kína hatalmas belső piacának köszönhetően kiküszöbölheti időbeli előnyüket – mutatott rá a South China Morning Post hongkongi lap egy június elején megjelent, a témához kapcsolódó cikkében.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!