A zengői ziccer

Hőhullámos vénasszonyok nyarában kaptatunk fel a mecseki csúcsra, a Zengőn. A köves emelkedő derekán a gyermek rövid monológba kezd, amelynek leglényege így tömöríthető: „apa, nekem már nem kell munkát keresnem, futballista leszek”. Az már pár mondattal odébb következett, hogy természetesen az ifjú világbajnoki érmekre tör és minimum a Barcelona játékosa lesz. Az éppen aktuális katalán tartományi helyzetet elhallgattam a gyermek előtt, ám optimista hozzáállását és konkrét célkitűzését méltattam.

A Zengőt megmásztuk, a túranaplónkban megkaptuk az ilyenkor szokásos pecsétet, apa pedig a szokáshagyomány szerint egy dobozos malátaital kíséretében megtekintette a Svájc – Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzést. Az eredmény ismert. A kiskorú a magyar nemzeti tizenegy mondhatni kétségeket ébresztő produkcióját alvási kötelezettségei miatt nem láthatta, ám a másnapi reggelinél is futballkarrierjéről értekezett két szalámis szendvics között. A remény lángját őriznünk kötelesség.