A DH egypercese

2017.01.13. 21:30

Valamit nem értek...

Az ügyészség vádat emelt az egyik legismertebb magyar muzsikus ellen, társtettesként elkövetett jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett több tízmilliós lopás bűntette és szintén társtettesként elkövetett vesztegetés miatt.

Várkonyi Zsolt

A zenész szerint „a nagy kavarást valamivel be kell fedni", de nem baj, mert hazajön Dél-Amerikából, és bemutat egy iratot. Valamit nem értek. Már megint elutazott, tehát van miből. Be akar mutatni egy iratot. Nos, ezt eddig is megtehette volna, hiszen a nyomozó hatóság és az ügyészség minden ilyen iratot bekér vagy lefoglal épp annak érdekében, hogy a legkörültekintőbben járhasson el.

Most meg azt olvashatjuk, hogy az érintett fel fogja fedni a lapjait. Jövő csütörtökön itthon lesz, akkor van a születésnapja. Bemutat majd egy okiratot, közölte, hozzátéve, hogy abból világosan látszik majd, milyen hibákat vétettek a nyomozati szakaszban. Valamit még mindig nem értek. Eddig miért nem tette, hiszen kötelessége lett volna.

No, de nem szaporítom a szót. Kíváncsian várjuk haza „ártatlan emberünket"!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!