A DH EGYPERCESE

2018.07.19. 06:45

Szabályokon felül

A minap az Aranyvölgyi út és a Baracsi út kereszteződésében álltam a jelzőlámpa előtt az autómmal, a belváros felől jövet fordultam volna balra.

Pekarek János

Első voltam abban a sorban. Előbb természetesen az evangélikus templom felől érkezők kaptak lehetőséget arra, hogy egyenesen felhajtsanak a városba, a katolikus főtemplom irányába, két sávban. Igen ám, de a tőlem balra lévő sávban közeledők közül kivált a harmadik helyen álló kocsi, és őrült tempóban előzni kezdte az előtte lévő kettőt, pont szemben velem, az én sávomban közeledve. Centiken múlt, hogy visszatérhetett még a saját sávjába az autóm bal első csücske, meg a másodiknak megelőzött kocsi bal első csücske között. Legalább százzal ment, záróvonalakat átlépve, sokakat veszélyeztetve. Semmit nem tehettem volna, álltak mellettem, mögöttem, szemből pedig sokan jöttek. A jelenség nem egyedi. Úgy látszik, vannak, akik minden szabályon felül állnak. Vagy nem? Fiatalember vezette az előző kocsit, húsz év körüli, szőke, vihogott a mellette ülővel. Egyszer talán találkozom majd vele gyalog… Az arcát egészen biztosan sokáig nem fogom elfelejteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!