2017.10.02. 06:45
Széthulló világom
A csapások hirtelen és kiszámíthatatlanul érkeztek. Pedig ártatlannak véltem a helyzeteket.
Az első esetben csak egy televíziót kerestem éremgyűjtő barátaim rendezvényén, a Vasvári iskolában, hogy megnézhessen a malajziai Forma-1-es futam befutóját.. A roppant kedves és segítőkész gondnoknő segítségével találtunk is egyet, ám bekapcsolni nem tudtuk, mert sehol sem leltük a távirányítót. Végül a gondnoknő megvallotta, hogy ő már évek óta itt dolgozik, de ezt a készüléket még soha nem látta bekapcsolva. – A televíziózás már kiment a divatból: mindenki az internettel foglalkozik – mondta.
Ezt még meg sem emésztettem igazán, amikor barátom vigasztalóan másra próbálta terelni a szót. Ám hamar kiderült, hogy az egykor oly virágzó helyi éremgyűjtő klub tagsága vészesen fogyatkozik, középkorúként barátom a legfiatalabb a társaságban, fiatalok, új tagok már régóta nem is jelentkeznek. Mindenki interneten intézi az adásvételt, és a történelmi résznek is ott próbálnak utánajárni, klubokba senki jár, derült ki.
Sejtik már, miért nem szeretem az internetet?
