A DH egypercese

2017.10.16. 06:45

Társult közöny

Hihetetlen nagy balszerencse kell ahhoz, ami Izsófalván történt.

Balla Tibor

A rendőrségi hírekben az áll, hogy egy férfi autójával lesodródott az úttestről és felborult, s mivel nem csatolta be a biztonsági övét, kizuhant az úttestre. Ha ez nem lett volna már elegendő baj, a baleset után néhány másodperccel egy másik autó elütötte az úttesten fekvő férfit, majd megállás nélkül továbbhaladt.

Néhány száz méter után az ütközés okozta műszaki hiba miatt meg kellett állnia a 21 éves sofőrnek, de így sem segített az elgázolt férfinek, hanem otthagyta a helyszínt.

Tettére nincs magyarázat, még ha felmentő körülményeket talán lehetne sorolni. Megijedt, pánikba esett, sokkot kapott, vagy valamilyen tudatmódosító hatása alatt állt. Ám egyik sem ok arra a közönyre, hogy még csak meg sem győződött arról, áldozata életben van-e még, lehetne-e valahogyan enyhíteni azon, amin változtatni már biztosan nem.

Még valami: a halott sofőr egyedül utazott, a másik autóban a vezető mellett négy utas is volt. Egyikük lelkiismerete sem szólalt meg.

Most mind az ötüknek felelniük kell a bíróság előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!