Olvasói gondok

Akár műveltségi tesztnek is fölfoghatnánk: bemegy az ember egy presszóba, vagy leül más nyilvános helyen, teszem azt egy parkban a padra, elővesz egy könyvet, kinyitja, olvasni kezd.

Vajon hány perc múlva jelenik meg a látóterében az első olyan alak, aki fölteszi a kérdést: mit olvas? Amiben ugyebár az a visszataszító, hogy akkor már nyugodtan válaszolhatnánk: semmit, mert kénytelen vagyok ostoba kérdésekre válaszolni...

Ennél már csak az a durvább, amikor az „érdeklődő” polgár simán csak odalép, kiveszi a kezedből a könyvet, megfordítja, kibetűzi a címét, majd ledobja és megjegyzi: ilyen baromságra kár az időt pazarolni!

A magyar irodalom szép fejezeteihez tartozik, amikor egy regényben ilyenkor némi svédtorna és ütésváltás következik. Legutóbb Fülig Jimmy, vagyis névjegye szerint „Don Fülig St. James, a Bolontsák-szigetek uralkodója”, a teremtettjére fölöttébb hasonlító Rejtő Jenő figurája engedett meg magának ilyesmit.

De a probléma társadalmi veszélyessége máris elhanyagolható és folyamatosan csökken, amennyiben már ma is alig van, aki könyvet olvas, s közel az idő, amikor élő ember könyvet nem vesz a kezébe. Amíg húsz éve még sokan olvastak a metrón, legalább sportújságot, ma már mindenki az okostelefonját pittyegteti. S még jó, ha azon olvas valamit...