2018.09.19. 07:15
Ha én gazdag lennék...
Amikor a lépcsőről beszélünk, rendre fülünkbe cseng a Hegedűs a háztetőn musical „Ha én gazdag lennék...” című betétdala.
A Szilágyi pedagógusai minden lehetőséget megragadnak, hogy átadják a tudást a gyerekeknek. Feliratozták a lépcsők szélét, mert a diák akaratlanul is megjegyzi azt az információt, adatot, amit minden nap lát. A tanulóknak tetszik az ötlet...
Fotó: Fodor Tímea
Persze sokaknak elsőre a „Temetném a munkát...” strófa jut eszükbe, nekem azonban a „... lépcső: egy, ami felvisz, és még egy – mert lefele is kell...„ Gondolhatnánk azt, hogy lépcső és lépcső között nincs is különbség. A valóság azonban sokszor egészen más, mert a lépcső nem egyszerűen a különböző magassági szintek leküzdésében segít, hanem valójában átvezet egy lelkiállapotból vagy hangulatból egy másikba.
A lépcső(zés) ugyanakkor napi feladat azoknak, akiknek ezt a penzumot az emeletes házakban napjában többször is teljesíteniük kell. Ha jól belegondolunk, a lépcső egyfajta szimbólum is. A középkorban például az egyház az emberek felé irányuló nyitottságukat azzal is kifejezték, hogy lépcsőt építettek a falu és a meredek dombon álló templom között. Sorolhatnánk itt a nevezetes, világszerte ismert lépcsőket, de ezeket önök nálam sokkal jobban ismerik.
A lépcső valójában átvezet egy lelkiállapotból, hangulatból egy másikba
Ha körbe nézünk, szűkebb környezetünkben is találunk ilyet. A Duna-parti tereplépcsők városunk egyfajta szimbólumává, a gondozott környezet pedig az alsó Duna-parttal együtt kedvelt kirándulóhellyé váltak. Ahogy a helyi kapitány is megfogalmazta e kis jegyzet melletti cikkben: „az új lépcső is bizonyítja, hogy kiváló együttműködés köti össze az önkormányzatot és a helyi kapitányságot.” A lépcső szimbolikája ezt a próbát is kiállja.
vezető képünk illusztráció
