eljött az Okosvarjak ideje

2018.08.13. 06:45

Társadalmi célú munkát végeznek és nem ingyen

Egy franciaországi parkban erre a célra kiképzett vetési varjak szedik össze a cigarettacsikkeket és a turisták által elhagyott egyéb szemetet.

Tóth Alexandra

Köztudottan a varjú az egyik legokosabb, legtréningezhetőbb állat az elefánt, a csimpánz, a delfin és a kutya mellett, viszont ez olyan mutatvány a madarak részéről, ami valóban hírértékű. Társadalmi célú munkájukat természetesen nem ingyen végzik, a takarításért cserébe jutalomeleséget kapnak megbízójuktól.

A világ roskadozik a szeméttől, a tengerekben több négyzetkilométer szemét úszik, gyáraink okádják a füstöt és annyi műanyagot használunk, majd hajítunk el ott, ahol épp eszünkbe jut, hogy azzal a mennyiséggel be lehetne burkolni az egész bolygót. Persze óriási összegeket költünk fenntarthatóságoi kampányokra és a környezettudatos nevelésre, mégsem közülünk, emberek közül kerülnek ki a parkok szemétszedői. Ott tartunk, hogy könnyebb megtanítani egy varjút a szemét szedésére, mint embereket arra, hogy ne csinálják. Van már okostelefonunk, okosóránk és okosvarjúnk. Úgy tűnik, csak mi vagyunk oktalanok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!