A DH egypercese

2017.12.20. 06:45

Az okosság kísért

Szép lassan hozzá kell szoknunk, hogy az okos tárgyak világát éljük. Az nyilvánvalóan nem újdonság, hogy mindennapjainkat okostelefonok segítik.

Balla Tibor

A csillogó fekete téglát kapjuk elő, ha információra van szükségünk, ha ismeretlen területen járunk, helyettesíti a fényképezőgépet, a diktafont, a tudakozót, a bédekkert, még az idegen szövegek fordításában is segedelmünkre lehet.

Egyre jobban terjednek az okosotthonok, ahol különféle applikációk segítségével hangolhatjuk a fényt, a hőmérsékletet, a hangokat saját ízlésünk szerint.

Bármilyen utópisztikusan hat, de már léteznek okos háztartási eszközök is, mint például a hűtő. Monitorozza saját tartalmát, és képes megrendelni az áruházból, ha valamiből a szükségesnél kevesebb bújik meg gyomrában.

Az önvezető autók a vezetés élményét csalogatják ki kezünkből, biztonságosabbá téve az utazást, és újabb munkára, szórakoztatásra használható időt ajándékoznak.

Most meg már a parkokban sem lehetünk biztonságban tőlük, már Budapesten is okosított padokra ülhetünk. Lassan már nem lesz hely, ahová nem kísér az okosság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!