A DH EGYPERCESE

2017.11.10. 06:45

Kiskapu mindenhol

Balla Tibor

Január elsejétől nem lehet dohányt árusítani a Vatikán területén, ugyanis a pápa betiltotta. Az ok rendkívül egyszerű: a Szentszék úgy határozott, hogy nem támogathat olyan tevékenységet, amely károsítja az emberek egészségét.

A háttérben az áll, hogy mivel a Vatikánban nincsenek adók, így a dohánytermékeken is csak árrés volt, ezért lényegesen olcsóbbak voltak, mint bárhol máshol Olaszországban. Ebből következően több vatikáni dolgozó seftelt az ott vett dohánnyal. Ők ugyanis egy hónapban öt karton cigarettát vehettek. Még a nyugdíjas dolgozók is.

A pápa annak ellenére hozta meg a döntést, hogy évi 10 millió euróval (3 milliárd forinttal) a cigarettaárusítás a második legjelentősebb bevételi forrás a Vatikán számára az adómentes benzin eladásából származó jövedelem után.

Persze kiskapu mindenhol van, itt is, hiszen a tiltás nem vonatkozik a Szent Péter tér bárki által látogatható részére, illetve a szivarokra sem, az indok is roppant egyszerű, méghozzá az, hogy azt az emberek nem tüdőzik le.

Ugye, milyen egyszerű?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!