A DH egypercese

2015.09.08. 17:52

Vándordíj, jelölés

Több mint egy évtizede indult büntetőper Kulcsár Attila és társai ellen és már a vádbeszédeken is túl vagyunk!

Szabó Szabolcs

A távirati iroda jelentése szerint az érintett bank jogi képviselője a sértetti perbeszédben azt mondta, minden tranzakció jogszerű volt. Meglehet, de most nem is az a célunk, hogy ezt a „friss” Kulcsár-ügyet maszatoljuk tovább, hanem hogy meglássuk ebben is az üdvözítő sikert és a reményt. Igen, a reményt, mert hát előbb, de inkább utóbb azért mégis lesz ebből valami. Bizonyára örömmel olvassák a Kulcsár pör híreit a Quaestor-károsultak, Bróker Marcsi „követői”, a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír ügyfelei is. Már nem kell sokat várni és mindegyik esetben kiderül az igazság. A bűnösöket vezetőszáron mutogatják majd a tévében, gyermekeink az iskolában megszerzik a szükséges pénzügyi alapismereteket és talán nem tüntetnek ki majd annyi pénzügyi zsonglőrt a következő évtizedekben, mint eddig. Szép új világ jő, csak tessék kivárni. Addig is várjuk a jelöléseket a Tribuszerné-vándordíjra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!