2016.12.20. 17:25
Otthon voltak a meghívottak Daruszentmiklóson
Jó hangulatú évzáró ünneplésre hívta meg a vele együttműködő helyi szervezeteket a polgármesteri hivatal Daruszentmiklóson.
Az eseményt pénteken a helyi Barátság házban rendezték meg. Az odaérkezők a névhez illő hangulattal, ismerősökkel és munkatársakkal találkozhattak.
A házigazda és egyúttal a ceremóniamester szerepét Rauf Norbert polgármester vállalta fel, aki a mögöttünk álló évről egyenlőre annyit árult el, hogy összefogottan és szorgalmasan dolgozták végig ezt is. Az elmúlt időszakban beadott több pályázatuk kidolgozása is nagy feladat volt, de a bennük szereplő tervek a remélt kedvező elbírálás esetén biztató lehetőséget jelenthetnek a település számára.
Örült, hogy a képviselő-testület meghívása nyomán az iskola dolgozói is eljöttek az eseményre, akik néhány éve ugyan már nem az önkormányzat kötelékében dolgoznak, de ugyanazért a célért: a település jövőjéért, a gyerekekért és a polgárokért végzik munkájukat. Mellettük megjelentek a polgármesteri hivatal, valamint az óvoda alkalmazottai és a település civil szervezeteinek képviselői is.
A helyszínre sietők ezúttal sem tudtak kibújni a bőrükből, hiszen ők ritkán ülnek bele a készbe". A kezük nyomán alakult át karácsonyi hangulatúvá a terem, született meg az ünnepi teríték, és készültek el a finom étkek is. Többek titokzatos csomagjaiból fejedelmi házi sütemények is előkerültek. Ők voltak a felszolgálók, a mosogatók és a másnapi takarítók is.
A Rauf Norbert polgármester kezében lévő boríték a csapatépítés jegyében szereplési lehetőséggel járó játékos feladványokat rejtett Fotó: Balogh Tamás
Az ünneplőket, akik protokollmentesen és vidáman töltötték az időt, Daruszentmiklós képviselő-testülete hívta meg az évzáró rendezvényre. A köszöntőbe kezdő polgármester kezében egy sokat ígérő hatalmas borítékot szorongatott, de az ezúttal egy izgalmas meglepetést tartogatott. Felnyitása után kiderült, hogy akár egy csapatépítő tréningen, ezúttal mindenki számára szereplési lehetőséggel járó játékos feladatsorozattal is színesítették a programot.
Fogarasi Béla többféle szerepkörben vett részt az eseményen. Úgy is, mint a község alpolgármestere és önkormányzati képviselője, de úgy is, mint a Falulánc Kulturális és Közérdekű Szövetség elnöke. Tőle tudjuk, hogy ez a szervezet az elnevezéséhez kötődően elsősorban kulturális tevékenységek létrehozásával és lebonyolításával foglalkozik.
A helyi kulturális életbe gondosan előkészített és nyilvános éves munkaterv alapján kapcsolódnak be. Együttműködnek a polgármesteri hivatallal, ami a többi civil szervezethez hasonlóan őket is jelentős anyagi támogatásban részesíti. Terveik megvalósításához bőségesen találnak közöttük segítő kezeket is.
Fogarasi Béla többféle szerepkörben vett részt az eseményen
Az önkéntesekre komoly szerep hárul egész éven át. Az önként választott partnereik közül az óvodával és az általános iskolával is összehangoltan végzik a tevékenységüket a falu többi szervezetével együtt. A létrehozott munkamódszert, közösségteremtő ünnepségeik hagyománnyá válásának lehetőségét örökségként szeretnék hagyni az őket követőkre.
Ebben az időszakban aktuálisan az adventi ünnepségsorozat egyik fő szervezői voltak. A záró eseményt egy kis műsorral is kiegészítették. Ám máris készülődnek a falu karácsonyára, amit majd a kúriában bonyolítanak le. Ehhez forralt borral, teával és pogácsával járulnak hozzá.